Kodály módszere zseniális. … Minden jó zenélés az énekhangnál kezdődik.

Solti György

16/2021. (IX.3.) sz. Rektori és Kancellári Utasítás

2021. szeptember 3.

A 2021/2022. tanévben és hangversenyévadban irányadó járványügyi szabályokról

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (továbbiakban: Egyetem) rektora és kancellárja, mint munkáltatói jogkör gyakorlók, a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre és az érvényben lévő kormányzati járványügyi szabályozásra tekintettel jelen utasításban (továbbiakban: Utasítás) az alábbi szabályokat határozzuk meg.

 

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. §
Az Utasítás célja és hatálya

(1) Az Utasítás célja, hogy meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek a veszélyhelyzet jelenlegi jogszabályi előírásai alapján az intézmény működését tekintve indokoltak.

(2) Az Utasítás személyi hatálya kiterjed az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állókra (a továbbiakban úgy is, mint munkatársak), a hallgatókra, közönségre, valamint az Egyetem valamennyi épületébe, létesítményébe feladatvégzés, vagy bármely egyéb célból belépő személyekre. Az Egyetem fenntartásában álló köznevelési intézmény a rá irányadó – központilag meghatározott – speciális szabályok alapján jár el.

(3) Az Utasítás tárgyi hatálya alá tartozik a felsőoktatási tevékenység, és minden, az Egyetem épületeiben megrendezésre kerülő nyilvánosan látogatható koncert, hangverseny, kiállítás, vezetett épületlátogatás vagy egyéb rendezvény különösen a LF8 és a V35 épületekben, de az Egyetem bármely más épületében is nyilvános, vagy meghívott vendégek részvételével rendezett esemény.

2. §
Általános és felhatalmazó rendelkezések

(1) A Szenátus felhatalmazása alapján [89/2020. (09.01.) sz. határozat] a koronavírussal kapcsolatban felmerülő, az Egyetemet érintő általános, elvi döntések és konkrét intézkedések meghozatala a rektor és kancellár hatásköre. Az e hatáskörben meghozott döntések mindenkori célja a járványügyi készültség/veszélyhelyzet időszakára vonatkozó szabályok kialakítása.

(2) A rektor és kancellár az (1) bekezdésben foglaltakon túl is köteles gondoskodni az egyetemi szabályzatok, utasítások, intézkedési protokollok kiegészítéséről és rendszeres aktualizálásáról a járványhelyzet alakulásához igazodva, figyelemmel az intézményi sajátosságokra is.         

 

II. AZ EGYETEM ÉPÜLETEIBEN TÖRTÉNŐ TARTÓZKODÁS RENDJÉNEK SZABÁLYAI

3. §
Általános előírások az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítása érdekében

(1) Az egészség megőrzését célzó intézkedések, jogszabályok, belső intézkedési tervek, szabályzatok, utasítások, intézkedési protokollok, kiadott útmutatások, irányelvek betartása mindenki számára kötelező.

(2) A személyi higiéné betartása az Egyetem minden polgára és az Egyetem valamennyi épületébe, létesítményébe belépő személy részére kötelező. Ez magában foglalja a gyakori szappanos kézmosást vagy alkoholos kézfertőtlenítést az erre a célra az Egyetem részéről biztosított – kihelyezett – kézfertőtlenítő eszközök használatát, a köhögési etikett betartását, illetve az arc felesleges érintésének kerülését.  Az Egyetem épületeiben tartózkodók számára az Egyetem kéri, és erősen ajánlja a maszk használatát.

(3) Az Egyetem polgárai és látogatói részére ajánlott, hogy fokozottan ügyeljenek a létesítmények tisztaságára. Előbbiek elősegítését az Egyetem megfelelő (virucid) kézfertőtlenítőszerek, valamint szintén virucid hatású felületfertőtlenítő szerek és takarítószerek használatával biztosítja, valamint gondoskodik a megfelelő kéz- és felületfertőtlenítő szerek folyamatos rendelkezésre állásáról és a gyakran érintett felületek rendszeres fertőtlenítéséről (ajtókilincs, liftgombok, kapcsolók, fogantyúk, korlátok stb.).

(4) Zárt térben az esetleges kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében mindenki részéről ajánlott kiemelt figyelmet fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású szellőztetésre. Az Egyetem gépi szellőztetéssel ellátott tereiben működő légkezelők 100%-os frisslevegő hányaddal, nagy hatékonysággal biztosítják a folyamatos, fokozott légcserét.

Az épületekben tartózkodás általános szabályai
4. §

(1) Az Egyetemet csak egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző személyek látogathatják. Az Egyetem jogosult az épületeiben tartózkodók testhőmérsékletét szúrópróba-szerűen ellenőrizni, és a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személyt felszólítani az épület haladéktalan elhagyására.

(2) A Liszt Ferenc Múzeum és Kutatóközpont és a Kodály Zoltán Emlékmúzeum látogatására a mindenkori járványügyi jogszabályi rendelkezések szerint van lehetőség azzal, hogy a múzeumok mindenkori nyitvatartási idejéről, illetve azok megváltoztatásáról az érintett múzeum vezetője javaslatára a rektor jogosult dönteni. A rektor által jóváhagyott mindenkori nyitvatartási idő az Egyetem (az érintett múzeum) honlapján kerül közzétételre.

(3) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára a belsős oktatók, kutatók, munkatársak, valamint az Egyetem hallgatói, doktoranduszai, tanulói és a nyilvános könyvtári látogatók számára 2021. szeptember 1. napjától nyitva tart.           

A mindenkori nyitvatartási időről, annak megváltoztatásáról a Könyvtárigazgató javaslatára a rektor jogosult dönteni. A rektor által jóváhagyott mindenkori nyitvatartási idő az Egyetem (a Könyvtár) honlapján kerül közzétételre.    

(4) A kulturális eseményen látogatóként, nézőként tartózkodó személyek részére ajánljuk a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítők használatát, valamint az orrot és szájat egyidejűleg eltakaró maszk viselését. Az épület közforgalmi területein – lehetőség szerint – ajánljuk és kérjük a 1,5 méteres távolság megtartását. Az Egyetem által foglalkoztatott, közönséggel kapcsolatba kerülő munkatársak, vagy szerződéses Partnerek számára a maszk viselése a munkáltató, vagy az érintett munkairányítási jogkör gyakorló (illetve szerződés szerinti teljesítésigazoló) döntése alapján kötelezővé tehető.

 

III. A TANÉV RENDJÉNEK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

5. §
Az oktatás általános szabályai, a személyes közreműködést igénylő tanórák látogatása, a beiratkozás

(1) A járványügyi helyzetben elsődlegesen a jelenléti oktatási formát alkalmazza az Egyetem az azzal a kikötéssel, hogy

  1. az egyéni főtárgyi órákon az 1, 5 méteres egymás közötti távolság tartása és a maszk viselése ajánlott,
  2. a csoportos órákon az 1, 5 méteres egymás közötti távolság tartása ajánlott, míg a maszk viselése mindenki számára kötelező az
    – az énekesek, és
    – a fúvós hangszereken játszók
    kivételével.
  3. a közönségforgalmi tereken az 1, 5 méteres egymás közötti távolság tartása mindenki számára kötelező, a maszk viselése ajánlott.  

(2) Az (1) pontban foglaltakon túl az egyetemi polgárok egészségének megőrzése érdekében, indokolt esetben egyes további oktatási célú foglalkozások (előadás, kurzus, szeminárium, konzultáció stb.) online módon való megtartását és az e foglalkozásokhoz tartozó online vizsgáztatást a rektor az érintett tanszékvezetővel egyeztetve szorgalmi időszak közben is elrendelheti. A rektor által jóváhagyott ilyen változásokról az Egyetem a honlapján, Tanulmányi hirdetőn, illetve egyéb szokásos csatornákon keresztül tájékoztatja az érintetteket.

(3) A jelenléti oktatás során az oktatók és a hallgatók egyaránt kötelesek törekedni arra, hogy az egyidejűleg személyesen jelenlévők a fentieken túlmenően eleget tegyenek az egészségbiztonsági és járványügyi ajánlásoknak (távolságtartás, maszkviselés, higiéniai szabályok). A jelenléti tanórákat az Egyetem úgy szervezi meg, hogy a tanterem kapacitásának figyelembe vételével lehetőség szerint a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen.

(4) Az Egyetemen a képzést megelőző kötelező oktatások (pl. tűz-és munkavédelmi, oktatás) kivitelezése online formában valósul meg.

(5) Az Egyetem hallgatói és munkatársai minden lehetséges esetben – különösen az Oktatási és Tanulmányi Osztályon a hallgatói ügyintézés során, valamint a Koncert- és Rendezvényközpontban a diplomakoncertekkel kapcsolatos ügyekben - elsősorban elektronikus úton intézhetik hivatalos ügyeiket.

6. §
Egyéni és összefüggő tanítási gyakorlatokra vonatkozó szabályok

(1) Az alapfokú és középfokú tanítási gyakorlatok oly módon valósulhatnak meg, ahogy azt az érintett alapfokú, középfokú iskola, azaz a fogadó intézmény és a képzésben részt vevő gyakorlatvezető vállalják, és biztosítani tudják. Ennek függvényében az iskolai gyakorlatokat a hallgatók a jelenléti oktatás keretében, vagy - különösen távolléti oktatás esetén - az iskolai oktatási folyamatba a távolléti oktatás eszközeivel bekapcsolódva is folytathatják. A gyakorlatokról az érintettek a Tanárképzési Tanszéktől tájékoztatást kapnak.

(2) A köznevelési intézményben folyó tanítási gyakorlatra érkező hallgató tanítási gyakorlata főszabályként illeszkedik az adott köznevelési intézményben elrendelt tanítás, illetve nevelés kihirdetett szervezési formájához.

(3) A köznevelési, oktatási intézménybe történő belépésnél és a gyakorlat során a biztonsági intézkedéseket az adott intézményre vonatkozó rendelkezések alapján kell betartani.

Gyakorlás, gyakorlótermek használata

7. §
Gyakorlás, gyakorlótermek használata a graduális képzésben

(1) A gyakorlás az Egyetem épületeiben az alábbiak szerint engedélyezett:

A Wesselényi utcai épületben az általános nyitvatartási időben engedélyezett a gyakorlás.

A gyakorlások foglalása a nyilvántartó rendszer használata útján, kizárólag kétórás időintervallumokban, félórás technikai szünet beiktatásával lehetséges.

A Liszt Ferenc téri főépületben az általános nyitvatartási időben kizárólag a helyhez kötött, nagytestű hangszerek esetében, azaz nagybőgő, orgona, cimbalom, ütő, tuba, hárfa szakos hallgatóknak engedélyezett a gyakorlás.

A Liszt Ferenc téri főépületben a tanszékvezető által meghatározott zongora főtárgyas termek gyakorlás célú használata a zongora szakos hallgatóknak 2021. szeptember 20. napjától engedélyezett.

A Liszt Ferenc téri főépületben az Elektronikus Zenei Stúdió és gyakorló helységeinek használata a tanszékvezető által engedélyezett beosztásban a Zeneszerzés Tanszék hallgatói számára lehetséges.

A Régi Zeneakadémián az általános nyitvatartási időben a földszinti Bach teremben és a 3. emeleti termekben kizárólag az orgona, egyházzene, csembaló szakos hallgatóknak engedélyezett a gyakorlás.

A Semmelweis utcai épületben az általános nyitvatartási időben engedélyezett a gyakorlás.

A Köztelek utcai épületben az általános nyitvatartási időben engedélyezett a gyakorlás.

A Kodály Intézet hallgatói számára a gyakorlás hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, hétvégén 9 és 18 óra között történhet.

(2) A gyakorlótermekben a hallgatók kötelesek a gyakorlás megkezdése előtt a termekben kihelyezett kézfertőtlenítőt használni. A gyakorlási idő maximum 120 perc személyenként. A következő gyakorlás a teremben az előző hallgató után 15 perccel később kezdődhet meg, mely idő szükséges a terem fertőtlenítésére (szellőztetés, stb.).

(3) A gyakorlás ideje alatt az azon résztvevő hallgatókra az általános higiénés rendszabályok vonatkoznak. A gyakorlás megkezdése előtt kötelező a szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés az erre a célra az Egyetem részéről biztosított kihelyezett kézfertőtlenítő eszközök használatával. A gyakorlás közben a résztvevők kötelesek fokozottan ügyelni a személyi higiénés feltételek betartására.

(4) Az Egyetem gondoskodik az egyetemi állományban található nagytestű hangszerek (zongora, pianínó, csembaló, orgona-játékasztal, valamint a külön meghatározásra kerülő megfelelő fertőtlenítőszer használatával hárfa, nagybőgő, cimbalom ütőhangszerek), vagy más a gyakorlás során használt eszközök – amennyiben ez azokat nem károsítja – virucid hatású felület fertőtlenítőszerrel történő rendszeres tisztításáról. Emellett a fertőtlenítést az órák és a tanítás végén a szaktanár, illetve gyakorlás végeztével a hallgató is köteles elvégezni az adott teremben a rendelkezésére bocsátott eszközzel, fertőtlenítőszerrel.

(5) A járványügyi helyzet változása esetén a rektor jogosult döntést hozni a fenti gyakorlási rend megváltoztatásáról, új rendelkezések és intézkedések életbe léptetéséről azzal, hogy rektor által jóváhagyott változásokról az Egyetem a honlapján, Tanulmányi hirdetőn, illetve egyéb szokásos csatornákon keresztül tájékoztatja az érintetteket.

8. §
Gyakorlás, gyakorlótermek használata a doktori képzésben

(1) A gyakorlás a doktoranduszok számára az Egyetem épületeiben az alábbiak szerint engedélyezett:

A Wesselényi utcai épületben az általános nyitvatartási időben, valamint

a Liszt Ferenc téri főépületben az általános nyitvatartási időben kizárólag a Doktori termekben lehetséges.

(2) Doktoranduszok gyakorlására is irányadók a 7. § (2)–(5) bekezdés szerinti rendelkezések.

9. §
A kollégium működtetésére, kollégiumi elhelyezésre vonatkozó szabályok

(1) A kollégiumot csak egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző személyek vehetik igénybe. Amennyiben a kollégiumban bent lakó hallgató megbetegedés tüneteit mutatja, akkor a kollégium biztosítja a hallgató elkülönített elhelyezését legfeljebb az orvosi vizsgálat megtörténtéig (illetve külföldi hallgatók esetében az esetlegesen elrendelt házi karantén idejére, vagy a karantén alóli mentesüléshez szükséges molekuláris biológiai vizsgálat negatív teszteredmények rendelkezésre állásig), amelyet a hallgató köteles igénybe venni, vagy köteles a kollégiumot haladéktalanul elhagyni.

(2) A kollégiumban a járványügyi és egyéb szabályok betartásának ellenőrzésére, azok betartásának elrendelésére az egyetemi közalkalmazottnak joga van.

(3) A kollégiumban vendégfogadásra és gyakorlásra – a bentlakók kivételével – nincs lehetőség.

(4) A Kollégiumi Közgyűlést online is meg lehet tartani.

(5) A járványügyi helyzet változása esetén a rektor jogosult döntést hozni a kollégiummal kapcsolatban új rendelkezések és intézkedések életbe léptetéséről azzal, hogy a változásokról az Egyetem a honlapján, valamint a szokásos csatornákon keresztül tájékoztatja a hallgatókat.

 

IV. Munkavégzéssel kapcsolatos rendelkezések

10. §

(1) Az Egyetem a szokásos Koordinációs Vezetői Értekezlet és minden egyéb munka-megbeszélést elektronikus úton vagy személyesen vagy hibrid módon (jelenléti formában online csatlakozási lehetőséggel) rendezi.

(2) A folyamatos munkavégzés főszabályként személyes jelenlét biztosításával, részben otthoni munkavégzés keretén belül történő elvégzésével történik. Az Egyetem biztosítja ennek infrastrukturális feltételeit ott, ahol ezt a munkakör, illetve az elvégzendő feladatok lehetővé teszik. A szervezeti egység vezetői dönthetnek az otthoni munkavégzés és személyes jelenlét arányáról, annak indokoltságát és a munkaszervezés követelményeit figyelembe véve.

(3) Az egyes szervezeti egységek vezetői, munkairányítási jogkörgyakorlói kötelesek biztosítani a saját szervezeti egységükben, irányításuk alá eső területen a folyamatos munkavégzés megszervezését a közalkalmazottak, munkavállalók (a továbbiakban együtt alkalmazottak) részére normál munkarendben az alábbiak figyelembevételével:    

A munkakezdés időpontját javasolt 7.00 és 9.00 óra között csúsztatottan megállapítani. Ettől eltérő rendet bármely szervezeti egység vonatkozásában a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult engedélyezni. Az otthoni munkavégzés (home office) munkarendje megegyezik a munkahelyen történő munkavégzés rendjével. Az ilyen módon munkát végző alkalmazottak elérhetőségét az adott alkalmazottra vonatkozó munkabeosztás szerint kell biztosítani.

(4) A (3) bekezdés szerinti otthoni munkavégzés nem vonatkozik a műszaki igazgató irányítása alá tartozó területekre, valamint az AVISO-ra, ahol munkairányítási jogkörgyakorlói kötelesek biztosítani a feladatok elvégzéséhez szükséges mértékű folyamatos helyszíni munkavégzés megszervezését.              

(5) Ha az alkalmazott a szükséges képességgel és tudással rendelkezik, a munkairányítási jogkör gyakorlója a megszokott munkaköri feladatai közé nem tartozó feladatok elvégzésére is utasíthatja, melyet az alkalmazott köteles végrehajtani, amennyiben az rá nézve aránytalan sérelemmel nem jár.

(6) A szervezeti egység vezetőjének felelőssége az otthoni munkavégzés során a feladatok kiadásáról, és azok elvégzésének ellenőrzéséről történő gondoskodás. A feladatok folyamatos kiadása és ellenőrzése a munkairányítási jog gyakorlójának kötelezettsége. A munkavégzés kezdetének és végének ellenőrzési módjáról (e-mailen, telefonon, számítógépes vagy mobil alkalmazásban történő bejelentkezés stb.) a munkairányítási jogkör gyakorlója rendelkezik, melyet az alkalmazottak kötelesek végrehajtani. Aki erre kötelezett, az az otthoni munkavégzés alatt is köteles a munkaidő-nyilvántartás vezetésére (jelenléti ív), melyen az otthoni munkavégzés tényét megjegyzésben jelölik.            

 

V. A Szenátus, a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács, a Doktori Tanácsok és a Szenátusi Bizottságok megtartásával kapcsolatos szabályok

11. §

(1) A Szenátus, a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács, a Doktori Tanácsok és a Szenátusi Bizottságok üléseire személyes jelenléttel vagy online, vagy vegyes módon kerül sor.

(2) A rektor, illetve az adott Szenátusi Bizottság elnöke, illetve a Doktori Iskola vezetője jogosult meghatározni, hogy az ülést milyen formában tartják meg, és ezt az ülésre szóló meghívóban fel kell tüntetni.

(3) Elektronikus ülés és határozathozatal során az érintett testületek az alábbi módon gyakorolják jogkörüket és hoznak határozatot a hatáskörükbe tartozó ügyekben:

(4) Személyi kérdésekben a Szenátus tagjai, a Doktori Tanácsok tagjai, valamint a többi testület is kizárólag az üléssel egyidejűleg jogosultak elektronikus úton szavazni. 

(5) A szenátusi, tanszékvezetői, rektori tanácsi, doktori tanácsi, bizottsági előterjesztést tárgyaló ülés megtartása, az érintett napirendi pont megvitatása, az esetlegesen szükséges módosítások átvezetése videokonferencia keretében történhet, míg a döntéshozatal a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács, Szenátusi Bizottságok és a Doktori Tanácsok esetében a videokonferencia keretében nyílt szavazás útján, kézfeltartással, vagy szükség szerint elektronikus szavazással, míg a Szenátus esetében kizárólag az üléssel egyidejűleg történő elektronikus szavazással a Teams rendszer alkalmazásával, vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény szerinti elektronikus határozathozatallal az ülésen kívül. Kivételt képeznek ez alól a Szenátus minősített többséggel meghozható döntései, amely ügyekben azok elektronikus tárgyalására és elektronikus határozathozatalra nincs mód.  

(6) Amennyiben bármely ügy egyszerű megítélésű, illetve az előkészítést szolgáló írásos dokumentáció alapján a testület tagjai döntést tudnak hozni, akkor az írásbeli dokumentáció megküldése alapján a Szenátus, a Szenátusi Bizottságok és a Doktori Tanácsok esetében videokonferencia nélkül is sor kerülhet az elektronikus határozatra a nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény elektronikus szavazásra vonatkozó szabályai szerint, feltéve, hogy a testület egyetlen tagja vagy a Szenátus esetében a fenntartó képviselője sem kezdeményezi az adott napirend videokonferencián történő megvitatását.            Az ilyen elektronikus szavazásra a mindenkori jogszabályi és intézményi szabályzati rendelkezések az irányadóak.             

(7) A videokonferencián meghozott döntésről, illetve az elektronikus határozathozatalról jegyzőkönyvet kell készíteni, a testület döntéseit határozatba kell foglalni. Az ily módon meghozott döntésről, és annak szavazati arányairól a testület elnöke, vagy az általa megbízott személy a döntéshozatalt követően elektronikus úton tájékoztatja a tagokat. A határozatot a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint is nyilvánosságra kell hozni.     

 

VI. Záró rendelkezések

12. §

(1) Az Utasításban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos kormányrendeletek és belső szabályozók rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Jelen utasítással a veszélyhelyzeti szabályok részleges feloldásáról szóló 14/2021. (VII.8.) sz. Rektori és Kancellári Utasítás hatályát veszti.

 (3) Az Utasítás 2021. szeptember 3. napján lép hatályba, és visszavonásig hatályos a mindenkori kormányzati járványügyi intézkedések egyidejű betartásával.

 

Budapest, 2021. szeptember 3.

 

Dr. Vigh Andrea
rektor s. k.
Szentgyörgyvölgyi László Zoltán
kancellár s. k.