Szeptembertől újraindul a Schola Academica

2021. szeptember 1.

Több mint egy év kényszerszünet után újra lehet jelentkezni a Schola Academicába!

Szeptembertől ismét elindítjuk e nagy múltú gregorián kórus működését, ahol tudományos alapossággal, de elsősorban a gregorián szeretetén alapuló műhelymunkát valósítunk meg. Nem a projektekre koncentrálunk elsődlegesen (persze nem zárjuk ki a koncertezés vagy felvételkészítés lehetőségét sem); inkább a minőségre és nem a mennyiségre törekszünk. Az egyszólamú magaskultúra művelése nem kíván feltétlenül nagy létszámot (Európa legtöbb neves gregoriánt éneklő kórusa sem nagyobb 8–10 tagúnál), így kis létszámmal is működőképes egy gregorián kórus, de természetesen – megfelelő létszám esetén – a többszólamúságot sem zárjuk ki majd a repertoárunkból, bár nem azt tekintjük elsődleges feladatunknak.

Kedd esténként 7-8-ig elsősorban gregoriánnal foglalkozunk! Európa számos felsőfokú zeneoktatási intézményében működik gregorián kórus, így méltó, hogy a mi Zeneakadémiánkon is legyen lehetőség legalább heti egy óra gregorián éneklésre! A 7-kor kezdődő schola próba fakultációként is felvehető, nemcsak az egyházzenész hallgatók számára, hanem minden Zeneakadémiai hallgatónak is. (Aki azonban szeretne többszólamú kórusműveket is énekelni – főleg reneszánsz anyagot –, az a Schola előtt 6-7-ig csatlakozhat az Egyházzene Tanszék kórusához!) A Schola Academica eddig sem csak Zeneakadémista tagokkal működött, ezért várjuk külsős tagok jelentkezését is, akik kottaolvasási készséggel rendelkeznek és szeretik a gregorián dallamokat!

A karnagyok: Merczel György, Mizsei Zoltán, Héja Benedek

 

Egyházzene Tanszék

Címkék