Bozay Attila: Az öt utolsó szín – operafilm-vetítés A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Bozay Attila 1967-ben fél évet töltött UNESCO-ösztöndíjjal Párizsban, és az itt szerzett benyomások, hatások döntően maghatározták a következő évtized munkásságát. Ekkor fogalmazódott meg Az ember tragédiájának megzenésítése, és hazatérve nekifogott a „Falanszter” és az „Űr” komponálásához. Eleve tisztában volt azzal, hogy a teljes Madách-mű, mind a tizenöt szín megzenésítése nem volna szerencsés. Huszonnyolc esztendőn át érlelődött az elképzelés, alakult a megzenésítendő szöveg, mígnem az alkotás folyamatát a Magyar Millennium Operapályázat gyorsította fel. Betegséggel és az idő rövidségével megküzdve, lázas sietségben készült el 1998-ban az első, majd egy évvel később a második és harmadik felvonás particellája. A pályázat bíráló bizottságának személyesen elénekelt-elzongorázott opera Bozay Attila hattyúdalává vált: szíve 60 évesen megállt. Nem csupán a zsűri döntését nem érhette meg (Az öt utolsó szín egyhangú határozattal lett a pályázat győztes operája), de a hangszerelési munkálatokat sem végezhette el. Jelzései alapján ezt a feladatot egy-egy tanítványa végezte el (I. felvonás: Kovács Zoltán, II. felvonás: Tallér Zsófia, III. felvonás: Fekete Gyula). Bozay Attila az egyes felvonásokat mintegy a zártszámos opera tradíciójának allúziójaként további, felszámozott, címmel nevesített jelenetekre tagolta. A három felvonást egymás mellett vizsgálva döntő jelentőségű emberi-drámai útmutatást vélhetünk felfedezni abban, hogy az első két felvonás zárójelenetét Bozay hagyományosan finálénak komponálja meg, az opera végső szakaszának viszont a „conclusion” címet adja: a végkövetkeztetés megfogalmazása az Úrra marad. (Olsvay Endre nyomán)