MÁV Szimfonikus Zenekar

2015. november 6. 19.00-21.30

MÁV Szimfonikus Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Haydn
A teremtés

-;-Fodor Beatrix (szoprán); Varga Donát (tenor); Cser Péter (basszus)

Debreceni Kodály Kórus

MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Csaba Péter

Erdélyi Miklós, a közelmúlt kiváló karmestere, a MÁV Szimfonikusok egyik bérletsorozatának névadója mondta egy alkalommal: kevés olyan bátor alkotás van az egész művészettörténetben, mint a Teremtés, amelyben a zeneszerző nem kevesebbre vállalkozik, minthogy az egész világ megszületését mondja el a zene nyelvén. Ez az oratórium foglalata Haydn életművének, benne van mindaz a tudás, bölcsesség és humor, amelyet korábbi műveinek komponálása során összegyűjtött. Haydn zenei eszközökkel valósággal láthatóvá teszi a teremtett világ minden jelenségét: a nappalt és az éjszakát, a Napot és a Holdat, a szárazföldet és a tengereket, a növényeket és állatokat, végül a teremtés koronáját, az embert. Az igazi csoda azonban az, ahogy a teremtés előtti állapotot, az őskáoszt ábrázolja, torokszorító drámaisággal, majd a híres nagy fortissimo C-dúr akkorddal mutatja meg nekünk azt a pillanatot, amikor az Úr parancsára megszületik a Fény.

Jegyár:

3 000, 3 500, 4 000 Ft