Óbudai Danubia Zenekar

2016. május 3. 19.30-22.00

Hősök vagyunk

Óbudai Danubia Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Remélünk

R. Strauss
Metamorfózisok


SZÜNET

Mozart
Requiem (K. 626)

-;-Kolonits Klára (szoprán); Balga Gabriella (alt); Rab Gyula (tenor); Kovács István (basszus) ének

Kodály Kórus Debrecen (vezető karnagy: Pad Zoltán)

Óbudai Danubia Zenekar

Vezényel: Hámori Máté

Ahol a szavak elfogynak, ott kezdődik a zene, ahol a fény kihuny, ott kap lángra a remény. A nagy kataklizmák, sorsfordító események határán születnek a legmegindítóbb és sokszor legszemélyesebb zeneművek. Egy idős, sikeres zeneszerző végigéli otthonának pusztulását, milliók halálát és megérzi, hogy a művészet sem lehet már ugyanaz, mint az ő idejében volt. Ezen a ponton születik meg a Metamorfózisok, ami összefoglalása a zenetörténet nagy korszakának Beethoventől Schönbergig, egy életmű utolsó nagy kinyilatkoztatása, egyben emlékezés, mely békévé oldja a harcot. Mozart utolsó műve végigjárja az utat, amit az ismeretlen kapujába érkező ember is: félelme kétségbeesésbe csap át, később Istent kéri számon szörnyű erővel, hogy végül a túlvilági élet reményébe oldódjon ez az angyalok nyelvén íródott, mélységesen emberi zene.

Jegyár:

2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft