Titus kegyelme A Zeneakadémia saját szervezésű programja

„Una porcheria tedesca”, azaz német disznóság – ennyivel intézte el Mária Lujza császárné Mozart utolsó operáját, amelyet a cseh rendek rendeltek felséges férje, II. Lipót cseh királlyá koronázásának megünneplésére. A zenetörténet anekdotakincsébe bekerülő császárnéi butaság az opera seria műfajának utolsó remekművét ócsárolta, amely – hasonlóan az opera seria seregnyi más darabjához – álom a tökéletes uralkodóról: a császárról, aki a szenvedélyek viharában és az érzelmek kuszasága közepette is képes önmaga fölébe emelkedni, hogy gyakorolja az uralkodó egyik legfontosabb erényét, a megbocsátó kegyességet. A sok évszázadon át a jó császár megtestesítőjének tekintett római imperátor, Titus (Kr. u. 79-81.) már Mozart előtt is egy sor opera seria címszereplője volt, ám mára leginkább ebből az 1791-es, alkalmi megrendelésre komponált operából ismerős számunkra nemes, s még az árulást is megbocsájtó alakja. Vashegyi György avatott zenei irányítása alatt most korhű hangszereken, valamint jeles énekesek és a pompás Purcell Kórus előadásában szólal meg az opera, amelyet egykor vajmi kevés megértéssel fogadott az udvari közönség, ám annál nagyobb sikert aratott a műértők körében.