A tehetség napja 2019

2019. február 10. 11.00-18.30

Solti terem

A tehetség napja 2019 A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatói
Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Tfirst Péter)

Régóta tart, és feltehetőleg még egy ideig tartani is fog a tehetség fogalmáról való párbeszéd. Egy évszázadokkal korábbi álláspont szerint az embereket kizárólag a környezeti hatások befolyásolják a fejlődésben, később a tehetség öröklésére helyezték a hangsúlyt, manapság pedig szerényen azt tartják, hogy a tehetség egy komplex konstrukció, amelyet számos tényező befolyásol. Akárhogy is van, azt tudjuk, hogy a zenei tehetség a legkorábban megjelenő tehetségfajta. Egyesekben már hatéves koruk előtt megmutatkozik a rendkívüli képesség, míg mások hosszas gyakorlás és tanulás után válnak kiemelkedővé. A Tehetség napja lehetőséget ad arra, hogy a közönség egy egész napos program keretén belül megismerje a pályakezdő muzsikusokat, a Zeneakadémián tanuló tehetséges zenészeket, akik feltehetőleg a következő évtizedekben a magyar hangversenyélet megkerülhetetlen szereplőivé válnak, egyben betekintést nyerjen a Zeneakadémián folyó oktatás rejtelmeibe is.

 

11.00, Solti terem

A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar I.

Händel: B-dúr hárfaverseny, HWV 294
Vivaldi: D-dúr („A tengelice”) fuvolaverseny, RV 428
Haydn: 1. (C-dúr) csellóverseny, Hob. VIIb:1

Tóth Mária (hárfa)
Király Eszter, Szabady Ildikó, Ács Dominika (fuvola)
Tomasz Máté, Csőke Flóra, Bánkövi Bence (cselló)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)

 

12.00, Előadóterem

Csodagyerekek
Ismeretterjesztő előadás

Molnár Fanni zenetudományi szakos hallgató

 

12.00, X. terem

Szólóban
Vajda Marcell, a Rendkívüli Tehetségek Képzője hallgatójának zongora koncertje

 

12.00, Kupolaterem

Kamarazene a Bartók Konzi növendékeivel

Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, BB 115 – 1. Assai lento – Allegro troppo
Balázs Elemér, Orsovai Endre (zongora), Simon András és Siptár Bence (ütőhangszerek)

Spohr: Hat német dal, op. 103 – 1. Sei still mein Herz, 2. Zwiegesang, 3. Sehnsucht
Pokoraczki Panna Dóra (ének), Kokics Dorina Fanni (klarinét), Bede Domonkos András (zongora)

Mozart: 20. (C-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 303 – 1. Adagio – Allegro molto – Adagio
Kecskés Aranka (hegedű), Orsovai Hedvig (zongora)

Haydn: 30. (Esz-dúr) vonósnégyes, Hob. III:38 („A tréfa”) – 4. Presto
Kóbor Éva, Könczei Zsombor (hegedű), Kalocsai András (brácsa), Forgó Boglárka (cselló)

Ravel: Couperin sírja – 4. Rigaudon
Havasy Kristóf János, Magyary Timót Gergely,Babai Aletta Borbála, Pusomi Viktória, Rákos Júlia, Daradics Flórián Sándor (szaxofon)

Weber: B-dúr klarinétötös, op. 34 – 1. Allegro
Shen Mutian (klarinét), Ősz-Püspöki Dorottya, Szilasi László (hegedű), Koppán Kata (brácsa), Benei Dávid (cselló)

Felkészítő tanárok: Holló Aurél, Löwenberg Dániel, Tóth Erika, Nagy Viktor, Horn András

 

12.30, XXIII. terem

Hárfaóra Vigh Andreával, a Zeneakadémia rektorával, a hárfa szakirány vezetőjével

Vigh Andrea a nyilvános órán két növendékével vezeti be a közönséget a hárfaoktatás műhelytitkaiba.

 

13.00, Előadóterem

Kodály mindenkié
Dokumentumfilm a Kodály-módszer nemzetközi sikereiről

A dokumentumfilm nyilvános vetítése

A Kodály-módszert általában olyan jelzőkkel társítjuk, mint világhírű, egyedülálló, védett szellemi örökség, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a bölcsője. De tudatában vagyunk-e valójában annak, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Látjuk-e miként tekint a világ erre az örökségre? A dokumentumfilmből megismerhetjük a módszer nemzetközi diadalútját, sikereit Kínától Európán át az Egyesült Államokig. Kiváló zenepedagógusok, zeneművészek mesélnek arról, hogyan változtatta meg tanításukat, a zenéről vallott gondolataikat, amikor találkoztak Kodály filozófiájával, és megértették rendszerének mély humanizmusát.

Kodály zenepedagógiai hagyatéka a magyar kulturális örökség egyik ékköve, és 50 évvel halála után a módszere élőbb és fontosabb, mint valaha. A szakma egyik amerikai doyenje így fogalmazott: „A 20. században semminek sem volt akkora hatása a zenei nevelésre, mint a Kodály Zoltán nevével fémjelzett pedagógiának.” A világ irigyel bennünket azért a zeneoktatási rendszerért, amit Kodály és munkatársai hoztak létre. Egy dolgunk van, megőrizni és továbbvinni mindezt. 

 

86 perces dokumentumfilm magyar felirattal.

Rendező: Kékesi Attila, Papp Gábor Zsigmond 
Operatőr: Kékesi Attila, Lovasi Zoltán
B operatőr: Bíró Attila, Csepeli Eszter 
Hang: Bányay Gábor 
Vágó: Pap Levente

 

13.00, X. terem

Szólóban
Matuska Flóra csellókoncertje

J. S. Bach: 3. (C-dúr) csellószvit, BWV 1009 – 1. Prelúdium, 4. Sarabande, 7. Gigue
Schumann: Öt darab népies stílusban, op. 102

Matuska Flóra (cselló)
Közreműködik: Molnár Marcell (zongora)

 

13.30, Kupolaterem

Az Egyházzene Tanszék kórusának koncertje

Advent:

Veni Redemptor (az AHS kódexből)
Raselius–Schein: Nun komm, der Heiden Heiland  
J. S. Bach: Wie schön leuchtet der Morgenstern – korál
Az Egyházzene Tanszék kórusa

Kamaraének:

J. S. Bach: „Bereite dich, Zion” – ária a Karácsonyi Oratórium 1. kantátájából, BWV 248
Gergely Zsóka (ének), Pétery Dóra (orgona)

Fusz: Beruhigung, op. 6/5 Fusz: Das Mädchen am Bach, op. 22/1
Takács Dóra (ének), Pétery Dóra (zongora)

Alain: Messe Modale – Kyrie
Az Egyházzene Tanszék nőikara
Dudinszky Luca (fuvola), Bolyos Koppány (orgona)

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe:

Ave gratia plena (gregorián)
Lumen ad revelationem (az AHS kódexből)
Byrd: Senex puerum portabat
Gibbons: Nunc dimittis
Fit porta (az AHS kódexből)
Az Egyházzene Tanszék kórusa

 

14.00, Nagy terem

Orgona mesterkurzus Fassang László vezetésével

A nyilvános órán Fassang László orgonaművész néhány hallgatója közreműködésével betekintést ad az orgonaoktatás műhelytitkaiba.

 

14.00, XXIII. terem

Gitáróra Eötvös Józseffel, a Zeneakadémia Vonós Tanszékének vezetőjével

Eötvös József a nyilvános órán két növendékével, Szalai Lotti BA 1. és Nagy Márton BA 3. éves hallgatókkal vezeti be a közönséget a gitároktatás műhelytitkaiba.

 

14.30, X. terem

Szólóban
Hotzi Mátyás csellókoncertje

J. S. Bach: 6. (D-dúr) csellószvit, BWV 1012 – 1. Prelúdium, 4. Sarabande, 7. Gigue
Schumann: Adagio és Allegro, op. 70
Dvorák: h-moll csellóverseny, op. 104 – 1. Allegro

Hotzi Mátyás (cselló)
Közreműködik: Homor Zsuzsanna (zongora)

 

15.00, Solti terem

A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar II.

J. S. Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056
Mozart: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219

Magyar Valentin, Rozsonits Ildikó, Puskás Máté (zongora)
Schwartz Zoltán, Hoang Ho Ho Khánh Ván, Gál-Tamási Anna (hegedű)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)

 

16.00, X. terem

Áriák, duettek – Az Ének Tanszék produkciója

Bizet: „Parle-moi de ma mère” – Don Jose és Micaëla duettje a Carmen első felvonásából
Estefania Avilés Fernández, Miroslav Sykora (ének)

Csajkovszkij: „Kagda bi zsizny domasnim krugom” – Anyegin áriája az Anyegin első felvonásából
Azat Malik (ének)

Gounod: „O ma lyre immortelle” – Sapho áriája a Sapho harmadik felvonásából
Fürjes Anna (ének)

Giordano: André Chenier - Magdalena ária – „La mamma morta” – Magdalena áriája az André Chénier harmadik felvonásából
Megyimórecz Ildikó (ének)

Bizet: „Nous avons en tête une affaire!” – kvintett a Carmen második felvonásából
Fürjes Anna, Katoh Hiroko, Fenyvesi Gabriella, Gulyás Bence, Cser Ágoston (ének)

 

16.00, XXIII. terem

Zongoraóra Dráfi Kálmánnal

Dráfi Kálmán tanszékvezető a nyilvános órán néhány hallgatója közreműködésével betekintést ad a zongoraoktatás műhelytitkaiba.

 

16.00, Kupolaterem

Ütős kamarazene

Nigel Westlake: Omphalo Centric Lecture
J. S. Bach: Háromszólamú invenciók, BWV 787-801
Mark Applebaum: Catfish
Quinn Collins: Double Brim
Joe Green és George Hamilton Green ragtime-jai

Haász Tímea, Hencz Kornél, Láposi Dániel, Joó Szabolcs (ütőhangszerek)

 

17.00, Kupolaterem

Kamarazene akkordikus hangszerekre
Cimbalom-cselló

J. S. Bach: 1. (e-moll) duett, BWV 802
J. S. Bach: 2. (F-dúr) duett, BWV 803
Alex Nante: Viaje y dos caminos – ősbemutató
J. S. Bach: 3. (G-dúr) duett, BWV 804 
J. S. Bach: 4. (a-moll) duett, BWV 805 

Ion Curteanu (cimbalom), Bertille Mas (cselló)

 

17.30, Előadóterem

Kerekasztal-beszélgetés

Beszélgetés a Zeneakadémiai oktatásról, tehetséggondozásról és a zenei pályáról (szólista, zenekari muzsikus vagy szólista?)

Beszélgetőtársak: Péteri Lóránt (moderátor, tudományos kérdések), Vigh Andrea (rektor), Nemes László Norbert (karnagy, a Kodály Intézet igazgatója), Fassang László (orgonaművész, a Zeneakadémia orgona szakirányának felelőse), Kováts Péter (hegedűművész, a Kamarazene tanszék tanára)

 

17.30, X. terem

Szólóban
Kovács Gergely MA II. éves zongora szakos hallgató koncertje

Chopin: 2. (F-dúr) ballada, op. 38
Chopin: 3. (Asz-dúr) ballada, op. 47
Chopin: 4. (f-moll) ballada, op. 52

Kovács Gergely (zongora)

 

17.30, XXIII. terem

A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertje

Weber: Adagio és Rondo
Jeong Jin Seok (cselló)

Wieniawski: 1. (D-dúr) polonéz, op. 4
Székely Anna Lilla (hegedű)

Ligeti: Csellószonáta
Yosuke Shimizu (cselló)

Chopin: 1. (h-moll) scherzo, op. 20
Urbán Benjámin (zongora)

Kovács Béla: Hommage à Richard Strauss
Eszenyi Zsombor (klarinét)

Zsolt Nándor: Valse Caprice
Gaál Julianna (hegedű)

Csajkovszkij: Pezzo capriccioso, op. 62
Wu You (cselló)

Zongorán közreműködik: Harsányi Sarolta, Hernádi Hilda, Kovalszki Mária, Tóth Marianna, Vitályos Balázs
Tanárok: Déri György, Dráfi Kálmán, Járdányi Zsófia, Kertész István, Kovács Béla, Mező László, Onczay Csaba, Szatmári Zsolt

A Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe olyan kiemelkedő kvalitású fiatal zenészek járnak, akik még általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, de a zenei képzést itt már a legmagasabb szinten kapják meg a Zeneakadémia mestereitől.

 

18.00, Kupolaterem

A Doktori Iskola hallgatóinak koncertje

Schubert: 15. (G-dúr) vonósnégyes, D. 887 (részletek)
Kruppa vonósnégyes: Kruppa Bálint, Osztrosits Éva (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Baranyai Barnabás (cselló)

A Zeneakadémia Doktori Iskolájában az egyetemi képzést végzett hallgatók készülnek megszerezni DLA, azaz művész doktori, vagy PhD, azaz bölcsészdoktori fokozatukat.

 

18.30, X. terem

Duóban
Kristina Vocetková és Jan Vojtek koncertje

Rahmanyinov: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 19 – 1. Lento – Allegro moderato, 3. Andante
Kristina Vocetková (cselló), Jan Vojtek (zongora)

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

1 500 Ft (napijegy)