Frankl Péter, Perényi Miklós és Ittzés Gergely

2019. március 6. 19.30-22.00

Nagyterem

Kamarazene Nagyteremre

Frankl Péter, Perényi Miklós és Ittzés Gergely A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Haydn: G-dúr zongoratrió, Hob. XV:15
Brahms: 1. (e-moll) cselló-zongora szonáta, op. 38
SZÜNET
Schubert: Bevezetés és variációk az Elszáradt virágok című dal témájára, D. 802
Haydn: D-dúr zongoratrió, Hob. XV:16
Weber: g-moll trió II. tétel, III. Tétel

Frankl Péter (zongora), Perényi Miklós (cselló), Ittzés Gergely (fuvola)

Frankl Péter és Perényi Miklós együtt a koncertdobogón – olyan kivételes esemény ez, amely a világ bármely hangversenytermében piros betűs ünnepnek számítana. Így lesz ez most a Zeneakadémián is, méghozzá annál inkább, hiszen mindkét nagy muzsikus e falak között nevelődött, és innen indulva hódította meg a nagyvilágot. A két idős mester ezúttal a fuvolista Ittzés Gergelyt is maga mellé fogadja majd, hogy Haydn zongoratrióiban közösen érzékeltessék velünk – egy korai és egy érett kori trió megszólaltatásával – a zeneszerzői fejlődés ívét. A program nyitószáma a cselló és a zongora változékony, ámde örök partnerségét élményszerűvé tévő Brahms-kompozíció, az 1. (e-moll) cselló-zongora szonáta lesz, míg a két Haydn-trió között újra szerephez, méghozzá egyenesen főszerephez jut majd Ittzés Gergely: A szép molnárlány-ciklus 18. – megindítóan szomorú – dalára szerzett variációk sorozatának előadásával.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

3 100, 4 300, 5 400, 6 500 Ft