2020. március 5. 10.00-12.00
Jazz Tanszék (Köztelek u. 8.), 114. terem
Geröly Tamás jazzdob mesterkurzusa A Zeneakadémia saját szervezésű programja
A kurzuson csak a Zeneakadémia és a Bartók Konzi diákjai vehetnek részt.
Geröly Tamás jazztanulmányait 1986 és 1989 között a Bartók Konzervatórium jazz tanszakán, illetve 2004 és 2007 közt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán végezte. Tanárai Kovács Gyula, Nesztor Iván és Kőszegi Imre voltak. Jazzmuzsikusi pályafutása 1977-ben kezdődött.
Fontosabb együttesei: Grencsó Kollektíva, Szabados György együttesei, Dresch Quartet,
Gadó Gábor együttesei és a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes. Olyan művészekkel közreműködött együtt, mint Rozmán Lajos, Peter Kowald, Roscoe Mitchell, Marylin Mazur és Aki Takase. Nagy József „Szkipe” (orléans-i táncszínház) több darabjában is közreműködött.
2009 óta saját együttesét vezeti, zenésztársai Kováts Gergő és Ajtai Péter.
A magyar népzene szeretete áthatja játékát. Gyimesi és moldvai muzsikákban otthonosan mozog, ennek kapcsán együtt játszott már olyan neves népzenészekkel, mint Berecz András, Juhász Zoltán, Ökrös Csaba, Gombai Tamás, Kerényi Róbert, Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs.
1991-ben kezdett el tanítani, 2008-ban a Bartók Konzervatórium jazzdob- és ritmusimprovizáció-tanára lett.
Csoportos óráin énekeseket, dallamhangszereseket avat be a ritmus közös megélésének örömeibe.
Rendező:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Egyházzene Tanszék