3. Kobzos nap a Zeneakadémián – konferencia

2020. március 6. 09.00-18.00

Előadóterem

3. Kobzos nap a Zeneakadémián – konferencia A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Az immár hagyományossá váló rendezvény ezúttal a népzene és a történeti zene kapcsolatának, előadói gyakorlatának tematikája köré épül. A koboz történetével, illetve az oktatásban és előadóművészetben betöltött szerepével foglalkozó, a teljes szakmát megszólító rendezvény 2016-ig váratott magára, annak ellenére, hogy a hangszer egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon. A korai empirikus megközelítés ma már kiegészül az LFZE Népzene Tanszékének tapasztalataival és a legújabb hangszertörténeti kutatások eredményeivel is. A konferenciát záró esti koncert a kobozt ezúttal történeti zenei környezetben mutatja be. Rendezvényünkkel igyekszünk minél szélesebb réteget megszólítani. Az elmúlt évek tapasztalatai visszaigazolták, hogy a Kobzos nap egyaránt érdeklődésre tarthat számot a tudomány képviselői (zenetörténészek, népzenekutatók, hangszertörténettel foglalkozó szakemberek stb.), az oktatás résztvevői (tanárok és diákok a művészetoktatás alap- és középfokáról, oktatók és hallgatók az egyetemi képzésből), valamint az előadóművészek körében is (népzenészek, történeti zenével foglalkozó előadóművészek, a világzene képviselői stb.). Emellett – leginkább a koncertek és a zenével illusztrált előadások esetében – a laikus közönség érdeklődésére is számítunk. Hiszünk abban, hogy a kobzosok sokszínű tevékenysége – az előadóművészet, az oktatás és a kutatás területén egyaránt – képes egymást erősíteni, így biztosítva a hangszer jövőjét. A Kobzos nap az LFZE szervezésében valósul meg, koncepció: Bolya Mátyás és Szlama László.

Program:

 

I. Előadóterem

9.30–10.00 Regisztráció

10.00–12.30 

Brauer-Benke József: Koboz vagy lant? Történeti forráskritikai elemzés

Kárpáti Zoltán: A múlt megismerésének nehézségei

Sudár Balázs: A magyar koboz keleti hátteréhez: a barbat-család

 

13.30–16.00 

Csenki Zalán: A koboz mint tánckísérő hangszer a moldvai magyarok hagyományos tánczenéjében. Egy doktori disszertáció kérdésfelvetései

Nagy Csaba: Az ujjak metamorfózisa – avagy egy aranykor születése

Szlama László: Paun Vasile, a kobzos. Kérdések egy készülő kiadvány kapcsán

 

16.30–18.00 Kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Bolya Mátyás

 

NKA_logo_2012
 
 

 

Rendező:

LFZE Népzene Tanszék

Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap

Jegyár:

A konferenciára a belépés díjtalan a terem befogadóképességének a határáig.