Kováts Péter és a Zeneakadémia Kamarazenekara

2023. április 26. 19.00-20.30

Solti terem

Kováts Péter és a Zeneakadémia Kamarazenekara A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Schubert: c-moll nyitány, D. 8
Janáček: Szvit vonószenekarra
Grieg: Két norvég melódia, op. 63

Közreműködik a Zeneakadémia Kamarazenekara
Vezényel: Kováts Péter

A Zeneakadémia hagyományosan magas szintű hangszeres képzésének egyik ága, a zenekari zenészképzés kapott újabb támogatást azzal, hogy az egyetem első évfolyamos hallgatói először egy évig kamarazenekari stúdiumokat folytatnak. A zenekari együttjáték fortélyainak elsajátítása az első félévben különböző korok vonószenekari műveinek bemutatásával, a koncertre felkészítő próbákkal valósul meg, melyhez zenei elemzésekkel és zenetörténeti előadásokkal a Zeneelméleti Tanszék tanárai is csatlakoznak. E komplex tanítási–tanulási folyamatnak a végén kerül sor a mostani koncertre is, ahol a hallgatók a színpadon, közönség előtt mutathatják be tudásukat. A több zenetörténeti stílust is képviselő repertoár izgalmas kihívás és igényes szakmai feladat a muzsikusoknak, s egyben tartalmas és élményt adó program a közönségnek. A kamarazenekar munkáját több évtizedes zenekarvezetői és koncerttapasztalat birtokában a Zeneakadémia tanára, s egyben a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője, Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész irányítja.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

A koncertre a belépés díjtalan a terem befogadóképességének határáig.