A megváltó hét szava a keresztfán

2016. március 19. 19.30-22.00

A megváltó hét szava a keresztfán A Zeneakadémia saját szervezésű programja

A Concerto Budapest koncertje

Messiaen
Az Isteni jelenlét három kis liturgiája

Haydn
A Megváltó hét szava a keresztfán (Hob III 50-56) – zenekari változat

-;-Ránki Fülöp (zongora), Bruno Perrault (Ondes Martenot)

Pro Musica Leánykar (karvezető: Szabó Dénes)

Concerto Budapest

Vezényel: Keller András

A Három liturgia 1943-44-ben keletkezett, a misztikus elragadtatottságtól fűtött, költői szöveget maga a zeneszerző írta, az egyes tételek az isteni jelenlét három formáját reprezentálják. Az első szakasz a bennünk lévő Isten antifónája; a második a magát felmutató Isten szekvenciája; a harmadik a mindenségben lakozó Isten zsoltára. Haydn 1786-ban a dél-spanyolországi Cádizból kapott felkérést, olyan zenekari művet vártak tőle, mely meditatív hangjával a Nagyhét áhítatához illeszkedik. Haydn kottájának előszavából tudjuk, hogy a felkérő levélben pontosan leírták, hogy a zenének mi a funkciója: A szertartás megfelelő részein kell megszólalni a végig lassú zenének, végül az utolsó jézusi szó (VII. szonáta) után egy földrengés-zene vet véget a ceremóniának. Mivel csak ez az utolsó tétel lehetett gyors, ezért Haydn utóbb nem kis büszkeséggel hangsúlyozta, hogy milyen komoly kihívást jelentett számára a darabot úgy megírni, hogy az ne váljon fárasztóvá, egyhangúvá.

Jegyár:

3 200, 4 200, 5 600, 6 900 Ft