Budapesti Fesztiválzenekar

2016. április 2. 19.45-22.00

Budapesti Fesztiválzenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Haydn-Mozart plusz

Haydn
IV. (D-dúr) szimfónia (Hob. I4)

Mozart
I. (B-dúr) hegedűverseny (K. 207)


SZÜNET

Mozart
c-moll adagio és fúga (K. 546)

Mozart
D-dúr („Haffner”) szimfónia (K. 385)

-;-Baráti Kristóf (hegedű)

Budapesti Fesztiválzenekar

Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Haydn 1758–59-től 1761-ig irányította Morzin gróf udvari zenekarát, amelynek természetesen darabokat is írt. Haydn, akit az utókor „a szimfónia atyjaként” emleget, ebben az időszakban írta első műveit a műfajban. „Magad sem tudod, milyen jól hegedülsz” – írta Leopold Mozart 1777-ben fiának, Wolfgangnak. Hogy Wolfgangnak szüksége volt-e a bátorításra, vagy tudta ő ezt magától is, már soha nem fog kiderülni. Mindenesetre tény, hogy fő hangszerének a zongorát tekintette, ami abból is látszik, hogy bár öt ragyogó hegedűversenyt írt (melyek közül a koncerten az első szólal meg), és ránk maradtak még tételek is, később nemigen tért vissza a műfajhoz. A c-moll adagio és fúga eredetileg vonósnégyesre íródott, többnyire azonban vonószenekaron adják elő. Mozart nem sokkal a Szöktetés a szerájból 1782-es bemutatója után kapta a megbízást a Haffner-szimfónia megírására. Eredetileg szerenádot írt, amelyből aztán az induló- és a menüett-tétel elhagyásával a bécsi bemutató számára már szabályos, négytételes szimfóniát nyert.

Jegyár:

2 500, 3 500, 4 400, 6 300 Ft, 10 500 Ft