Harminc év – Snétberger Ferenc szólóestje A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Snétberger Ferenc hosszú utat tett meg Salgótarjántól a nemzetközi hírnévig. Meredeken ívelő karrierje idén éppen három évtizede tart, amit nem is ünnepelhetne másként, mint ahogy egykor a Zeneakadémia Nagytermének közönsége találkozhatott vele: egyedül, egy szál gitárral az ölben, muzsikával. Mert a gitárművész kezében minden egyes alkalommal mesél a hangszer. Leginkább egy történetet a legkisebb fiúról, aki kivételes tehetségéből adódóan akár gitározhatott volna úgy is, mint Al Di Meola vagy George Benson, hiszen minden szükséges tudás a kezében volt hozzá. De ő a nehezebb utat választotta: saját hangot keresett. Egy összetéveszthetetlen, bensőséges hangot, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a jazz egyszerre van jelen. És ez emelte ki őt a zsúfolt világmezőnyből, olyan nevek kollegiális társaságát kiérdemelve, mint Bobby McFerrin énekes-mágus és a legendás basszusgitáros Richard Bona. Számtalan saját dala mellett In Memory of my People címmel darabot írt a holokausztról gitárra és nagyzenekarra, mindeközben drámaian és autentikusan interpretálja Luciano Berio kortárs olasz zeneszerzőt is („Sequenza XI”). 2011-ben megalapította a Snétberger Zenei Tehetség Központot, amely hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozik. Nem kérdés, nekik is van mit mesélnie. Könnyed természetességgel, tisztító erővel, lélektől lélekig. Ahogyan szokott, s amiként csak a legnagyobbak tudnak.