Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara A Zeneakadémia saját szervezésű programja

„Ha Júlia titkos érzelmeit és Rómeó szenvedélyes fellángolásait nem éneklik, ha a szerelem és a kétségbeesés kettőseit a zenekarra bíztam, ennek számos és könnyen érthető oka van. E szerelem légiessége, fennköltsége oly kockázatossá tette az ábrázolást, hogy a zeneszerzőnek meg kellett szabadulnia attól a megkötöttségtől, amelyet a szavak meghatározott értelme jelent; a hangszeres nyelvhez folyamodtam tehát, amely gazdagabb nyelv, változatosabb, kevésbé megkötött, és éppen áradása következtében ilyen esetben összehasonlíthatatlanul többre képes.” – mondta Berlioz művéről, amelyet csaknem tíz évvel a Fantasztikus szimfónia után komponált. Már a cím alapján is egyértelműen kiderül, hogy a szimfónia – csakúgy, mint Berlioz sok más műve esetében is – egy bizonyos programot követ. A kórus utolsó tételbeli megszólalása erős Beethoven-hatásról árulkodik, ugyanakkor a jövő felé fordulva tekinthető Wagner Trisztán és Izolda című operájának egyik legfontosabb inspirációs forrásaként is, így a zenetörténet két korszakalkotó műve közt hidat képez. A mű előadása nem csak technikai nehézségei miatt jelent kihívást, hanem azért is, mert a muzsikusoknak – a kórus szövegét kivéve – pusztán a zene által kell megfogalmazni a Shakespeare-i dráma minden rétegét, mélységét. A Kovács János vezette Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara mind hosszú múltja, mind összeszokottsága révén elsöprő erejű előadást ígér.