MÁV Szimfonikus Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Hagyománytisztelet és újítás sajátos elegye teszi Johannes Brahms zenéjét a mai napig érvényessé és izgalmassá. A forma már-már rigorózus tisztelete, valamint a barokk és klasszicista ellenpontozás következetessége a stabil alap nála (szándékoltan vitatva a zenei romantika akkortájt érvényes paradigmáját), amelyre a német mester művészetében innovatív ritmusképletek, hangzatok és modulációk épülnek rá. Az inkább játékos, mint méltóságteljes Akadémiai ünnepi nyitány valójában zenei fricskának készült Brahms egyetemi díszdoktorrá avatásának alkalmára. Az esemény szárazan ceremoniális jellegét ellenpontozandó, a magas művészet körébe bizonnyal nem tartozó diákdalok is megjelennek a kompozícióban. A maga idejében a kritika által lesajnált, ám azóta megkerülhetetlen sikerdarabnak számító D-dúr hegedűverseny Joachim József felvillanyozó erejű hegedűjátékának hatására íródott, ennek eredményeként a mű is telis-tele feszültséggel: egyszer vad, másutt emelkedett. E kettősséget a még harmincas évei derekán sem járó, ám máris nemzetközileg is magasan jegyzett, Paganini-verseny győztes Baráti Kristóf kifinomult zenei intelligenciával képes megragadni. Az oly népszerű II. szimfónia viszont immár a leplezetlen életöröm, a túláradó vidámság hangján (is) szól, némiképp rácáfolva a mindig komor és zord Brahms közkeletű képére. A teljes programot átható erőteljes zenei gesztusok (az egykor szintén hegedűművész) Csaba Péter dirigens méltán híres specialitásai, így nem lehet kétséges a siker sem.