Óbudai Danubia Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Állítólag Schubert úgy gondolta, hogy a zene legmélyebb természete szerint mindig szomorú: a vidám zene tulajdonképpen elképzelhetetlen. Ha a zene valóban a tökéletesség foglalata, ha a zene világa egy ideális világ illúzióját kelti fel, akkor számunkra, hallgatók számára a zene leginkább a kielégíthetetlen vágyakozás tárgyaként jelenhet meg. A zene tehát az elérhetetlenséget teszi érzékelhetővé, s mint ilyen, mindig fájdalmat és szomorúságot fog kelteni, még akkor is, ha egy különösen vidám, duhaj tánc jelmezében jelenik meg. Persze az is lehet, hogy Schubert csupán arra utalt, hogy a zene alkalmas arra, hogy olyan helyzetekben beszéljen helyettünk, melyekben már képtelenség szavakat találni. Amikor a szomorúság elnémít, amikor a fájdalom elbénítja a hangot. Amikor a veszteség feldolgozhatatlannak tűnik. A Goethe-ballada nyomán írt Schubert-dal vagy a Friedrich Rückert elégiáit csokorba gyűjtő Mahler-dalciklus egészen biztosan ilyen, hiszen egy különösen nehezen artikulálható érzés, egy gyermek elvesztésének fájdalmát és döbbenetét fejezi ki.