Snétberger Trió: Titok

2017. október 2. 19.30-22.00

Jazz itt!

Snétberger Trió: Titok A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Lemezbemutató koncert

-;-Snétberger Ferenc (akusztikus gitár), Anders Jormin (bőgő), Németh Ferenc (dob)

Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, a hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozó Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója. Zenéje szerteágazó gyökérzettel rendelkezik, organikusan egyesítve a roma és latin-amerikai hagyományt a jazz és a klasszikus zene hatásaival. A 2015-ben Oslóban rögzített, s a rangos ECM kiadónál 2017 áprilisában megjelent Titok című album esetében ennél is erőteljesebben nyilvánul meg a sokszínűség imperatívusza, ugyanis a trió másik két tagja Anders Jormin svéd nagybőgős (az improvizáció-pedagógia mestere, és a kubai, illetve mozambiki népzene szakértője), illetve az amerikai dobos legenda, Joey Baron. A különböző zenei hátterek ellenére – vagy éppen azért – a három muzsikus tökéletes összhangban játszik együtt, s mivel az új lemezen a melodikus improvizációk vannak túlsúlyban, a közönség a gitár és a bőgő énekelt dialógusát hallgathatja majd meg, melyhez érzékeny ritmikai hátteret kínálnak a dobok. A Zeneakadémián ezúttal Snétberger és Jormin társa a doboknál nem más, mint a New Yorkban élő Németh Ferenc lesz.

Jegyár:

4 800, 5 400, 6 500, 7 900, 8 600 Ft