W. A. Mozart: A varázsfuvola A Zeneakadémia saját szervezésű programja

A Zeneakadémia Kisterme 1964-ben veszítette el operai képességeit, amikor a fokozódó helyhiány miatt megszűntették a zsinórpadlást, s az átalakítás államszocialista hevében felszámolták a zenekari árkot is. Ötven évnek kellett eltelnie, hogy a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciójának részeként az ugyancsak varázslatos akusztikájú és atmoszférájú terem visszanyerje eredeti formáját és funkcióját, s ennek sikeréről és fontosságáról elsőként a Zeneakadémia vadonatúj produkciója győzheti majd meg a publikumot. Hogy Mozart Varázsfuvolája nyitja a kistermi operajátszás 21. századi történetét, az aligha meglepő, hiszen az egyetemes operatörténet talán legtökéletesebb remekéről van szó, amely sokértelmű – de alapvonalaiban egyszerű – meséjével, a művészi és populáris elemek mesteri keverésével máig méltán számít a legnépszerűbb daljátékok egyikének, mégpedig nemcsak az elvakult melománok körében. A produkció a Marton Éva által vezetett Ének Tanszék közelmúltbéli hallgatóira, a magyar operajátszás emelkedő csillagaira, s Varró Dániel új, éppen erre az alkalomra elkészülő fordítására épül. Az előadás karmestere, Alpaslan Ertüngealp a Zeneakadémián diplomázott zongora szakon 1993-ban, karmesteri tanulmányait pedig 2000-ben fejezte be, mindkettőt Summa Cum Laude eredménnyel. A Magyar Televízió 9. Nemzetközi Karmesterversenyén 1998-ban harmadik helyezést ért el, egy évvel később Szentpétervárott a 3. Nemzetközi Prokofjev Karmesterversenyen szintén III. díjat nyert, 2002 novemberében pedig első díjat kapott az athéni Dimitri Mitropoulos Nemzetközi Karmesterversenyen. Az Isztambulban született művész – aki nem mellesleg csaknem tökéletesen beszél magyarul – 2001 és 2004 között a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere, 2004-től 2009-ig az együttes zeneigazgatója volt.A közönség soraiba is fiatalokat invitáló előadás rendezője, a tanszék színpadi játék tanára, Almási-Tóth András magát a Zeneakadémiát, egészen pontosan a szecessziós zenepalotát állítja majd a középpontba s teszi az előadás díszletévé. Ebben talán annak van kisebb szerepe, hogy Mozart operája és az épület ornamentikája egyaránt gazdag szabadkőműves utalásokban, ennél fontosabb, hogy a Zeneakadémia az előadásban a zene megkövült szimbólumává válik, s mi más volna képes a sötétség és a fény, az értelem és az érzelmek, az emelkedett eszmék és a természeti ösztönök, Sarastro és az Éj királynője ellentétpárjait összhangba rendezni, ha nem a zene.