A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

Staszny Zsófia és Szabó Ferenc János sikere Rómában

2018. december 6.

A Danubia Talents nemzetközi versenyén Staszny Zsófia doktorandusz és Szabó Ferenc János adjunktus első díjat nyert.

2018. november 28. és 30. között Rómában rendezték meg a Danubia Talents Nemzetközi Liszt Ferenc Zenei Versenyt (Franz Liszt International Music Competition). A három kontinens 16 országából érkező 49 versenyző részvételével megrendezett versenyen több fiatal magyar zeneművész is sikerrel szerepelt. A felnőtt kamarazene kategória első díját Staszny Zsófia (a Zeneakadémia Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója) és Szabó Ferenc János (a Zeneakadémia Ének Tanészékének adjunktusa) ének–zongora duója nyerte el.

A nyertesek műsorán Liszt Ferenc dalai mellett Liszt magyar zeneszerző-barátai, Mihalovich Ödön, Korbay Ferenc és az idén száz éve elhunyt verebi Végh János dalai szerepeltek. Utóbbi két szerző dalainak kottái Liszt Ferenc hagyatékában találhatók, a dalok pedig a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont hozzájárulásának köszönhetően hangozhattak el a versenyen. 

A győzteseknek gratulálunk a kiváló eredményhez! Teljes versenyműsoruk 2018. december 17-én ismét hallható lesz a Doktori Iskola idei tanévi harmadik doktorandusz koncertjén a Zeneakadémia Solti György kamaratermében.

 

Fotó: Peternák Anna