„A gyerekek számára a szereplési lehetőség a legnagyobb ajándék”

2019. január 29.

Gálahangversenyt rendeztek az V. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny díjazottjai számára a Bartók Konzervatórium Ferencsik-termében. A „Találkozás a Bartókban, Mozart születésnapján” című esemény célja a tehetséges gyerekek szerepeltetése mellett egy szakmai találkozó megszervezése volt.

A Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny a tavalyi évben vált nemzetközivé számos, igen jó képességű, remekül felkészült japán gyermek részvételével. Jelentőségét mutatja, hogy a rangos zsűri ezen a megmérettetésen nem ad ki sok díjat, így itt elismerést szerezni komoly teljesítmény.  A verseny díjkiosztóján adták át a meghívást a gálakoncertre az érintett zeneiskolás zongoristák számára.

A hangversenyen összesen 23 gyermek játszott. Először a budaörsi Leopold Mozart Zeneiskola zongora tanszaka mutatkozott be élvezetes, magas színvonalú műsorral. Ebben az iskolában kiváló szakmai munka folyik, sok ifjú tehetség bontogatja a szárnyait. A budaörsiek mellett 6 budapesti zeneiskola tanítványai, illetve debreceni, miskolci, veresegyházi, siófoki, salgótarjáni és szegedi zeneiskolások is színpadra léptek.

A gálaműsor után szakmai megbeszélés következett, amelyen alkalom nyílt beszélgetni a felkészítésről a versenyekre, valamint szó eshetett a különböző korú, adottságú gyermekek tanításakor felvetődő problémákról és a darabok frissen tartásáról. A pedagógusok egyetértettek abban, hogy a gyermekek számára a szereplési lehetőség a legnagyobb ajándék, hiszen a különböző helyeken tanulók egymást többnyire csak versenyeken vagy felvételiken hallják.                                                                                              

Budapest, 2018. 01. 28.

( Készült Hargitai Imre szervező, tanszakvezető beszámolója alapján.)

 

A gálahangversenyen készült képek galériánkban megtekinthetők: