„ A közös zenélés egy csapattá kovácsol”

2019. január 30.

A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola kiemelt helyen kezeli a tehetséges növendékek fejlesztését, ennek egyik eszköze az évente megrendezett Kamarazenei Fesztivál, amely mind a kiemelkedő tanulók, mind a hátrányos helyzetű gyermekek bemutatkozását lehetővé teszi.

A Kamarazenei Fesztivál ünnepélyes megnyitója után az előadók „Zongora négykezes” produkciókkal varázsolták el a közönséget. Műsoruk klasszikus-és könnyűzenei műfajú darabokat egyaránt tartalmazott. A fellépők között tanár-diák formáció is hallható volt, amelyből a tanulók rengeteget tanulhattak, hiszen a tanárok aktív részvétele minden diák számára motivációs erejű.

A délután további részében az ifjú művészpalánták „Vegyes kamara” felállásban léptek színpadra. Színes kamaraformációk mutatkoztak be: a hegedű, fuvola duókon felül az iskola népzenei együttese is képviseltette magát. A fesztivált a Harmónia Ütőegyüttes zárta, játékukkal szemléltetve azt, ahogyan egy csapattá kovácsolja a közös zenélés az összes résztvevőt.

A program hasznosságát nemcsak a nagyszámú közönség bizonyítja. A kamaramuzsikálás ugyanis a növendékek előadói készségét is fejleszti, a művészi előadásmód motiváló hatása és a művészeti korok alaposabb megismerése pedig ösztönzi őket a további munkára.  

 

Győr, 2018. 03.26.

 

(Készült Modok Andrea igazgatóhelyettes írása alapján.)