Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek

Ünnepi koncert a Reformáció kezdetének 500. évfordulójára

2019. február 4.

„Az egyházi zene fejlődése a Reformáció 500 éve alatt” című pályázatba a Dadi Református Egyházközség és intézményei is bekapcsolódtak egy egész tanéven átívelő rendezvénysorozat megszervezésével. A jubileum tiszteletére az általános iskola ünnepi hangversennyel készült 2017 októberében.

A tíz éve fennálló iskola csengettyűs együttese nyitotta a napot, majd a tanulókból alakult Fénysugár kórus és hangszeres zenészek előadását hallhatta a közönség. Ezután „Az egyházi zene a Reformáció 500 éve alatt” címmel hangzott el előadás, amelyben hangsúlyt kapott a régi és az új gyülekezeti zenei szokások összehasonlítása, a Reformáció idején elterjedt nemzeti nyelvű énekek ismertetése, illetve Luther Márton vélekedése az énekről és a zenéről.  

 A zenei alkalomhoz kapcsolódóan több, szintén a Reformációhoz köthető program is szerveződött, például az 1517 méteres futóverseny, kézműves foglalkozások, filmvetítés Luther Márton életéről . A jelen lévő diákok Luther-rózsával díszített gyertyát és emléklapot kaptak a részvételért.

A tanulók nemcsak az iskola, hanem a helyi gyülekezet előtt is koncertet adtak néhány nappal később a dadi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten.

 

2017. november 2.

 

(készült Sárköziné Csonka Zita beszámolója alapján.)