Zeneszerzés felvételi előkészítő indul február 7-én

2023. december 15.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a 2023/24 tanév 2. félévében felvételi előkészítőt indít az alkotóművészet és muzikológia – zeneszerzés (BA), valamint az alkotóművészet és muzikológia – alkalmazott zeneszerzés (BA) képzésre jelentkezőknek.

A felvételi előkészítő tematikája a jelentkezők felkészültségéhez igazodik; heti rendszerességgel, vagy az első 3 alkalomból álló konzultációként is látogatható. Az előkészítő résztvevői az intézmény honlapján található felvételi követelményben szereplő darabok, stílustanulmányok megírásához kapnak szakmai vezetést.

Az előkészítőn való részvétel természetesen NEM FELTÉTELE A FELVÉTELINEK, de hasznos segítség lehet azok számára, akik jelentkezésük előtt nem folytattak rendszeres középszintű tanulmányokat zeneszerzésből.

Az előkészítőn zajló műhelymunka a klasszikus összhangzattan, formatan és zenetörténet alapvető ismeretére épít, e tárgykörökben tehát alapismeretek megszerzésére NEM alkalmas.

 

A képzés díja:

3.000 Ft/alkalom.

A díjfizetés a szemeszter folyamán két időpontban lehetséges, először 3 alkalmat, másodszor (ha a jelentkező a folytatás mellett dönt) a szemeszter további alkalmait szükséges egy összegben befizetni. Az előkészítő a szemeszter szorgalmi időszakában látogatható. A befizetett, de igénybe nem vett alkalmak díját az egyetem nem téríti vissza.

 

AZ ELŐKÉSZÍTŐ IDŐPONTJAi A MÁSODIK FÉLÉVBEN:

  • 2024. február 7. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. február 14. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. február 21. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. február 28. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. március 6. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. március 13. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. március 20. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. március 27. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. április 3. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. április 10. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. április 17. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. április 24. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. május 8. (szerda), 15.45–17.15
  • 2024. május 15. (szerda), 15.45–17.15

 

Helyszín:

Zeneakadémia, Ligeti György épület (Wesselényi utca 52.), -114. terem

 

Jelentkezés:

Az előkészítőre jelentkezni Renkó Roberta tanszéki előadónál lehet e-mailben, a renko.roberta[kukac]zeneakademia.hu e-mail címen.

A befizetés banki átutalással lehetséges, miután a jelentkező visszaigazolást kap arról, hogy fogadni tudjuk az előkészítőn.

Ezt követően a jelentkezési díjat az Egyetem 10032000-01426768-00000000 számlájára utalással egyenlíthetik ki, a közleményben a hallgató neve és a „felvételi előkészítő díja” megnevezés szerepeljen.

Az előkészítő a díj rendezése után vehető igénybe.

A jelentkezési lap ide kattintva letölthető, az adatkezelési tájékoztató itt található.

A jelentkezési lapot és a visszaigazolás után a befizetést igazoló bizonylatot kérjük a renko.roberta[kukac]zeneakademia.hu e-mail címre küldeni.