A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

Felvételi követelmények népi harmonikaművész-tanár, tamburaművész-tanár szakirányon

A 2020-as járványhelyzet kapcsán megváltozott felvételi követelmény módosításai alább olvashatók, a piros színnel jelölt és áthúzott szövegmódosítások a felvételi vizsga törölt és módosított részeire vonatkoznak.

Az aktuális pontozás és a felvételi vizsga módja ide kattintva olvasható (11. oldal).

Népi harmonika főtárgy

A beküldendő 20 perces videofelvétel kötelező részében az alább megadott eredeti felvételekre kell a felvételizőnek rámuzsikálnia legfeljebb 15 percben.

Kötelező rész

  • Felsősófalvi csárdás és marosszéki  dallamjáték és kíséret (hegedű-harmonika hangszeregyüttessel, Felsősófalva 1980.) a megadott felvételek alapján legalább egy-egy dallam kötelezően választandó, emellett más, Paradica Jánostól származó tánctételek is játszhatóak
  • Nádas menti, ill. felszegi dallamok kísérete Gyurka József játéka alapján: legényes 1. és legényes 2.  – a megadott két felvételből (Türe, 1976.) legalább egy kötelezően választandó; vagy hajnali (Bogártelke, 1984), csárdás 1. és csárdás 2. (Türe, 1976), szapora 1. és szapora 2. (Türe, 1976) – a megadott két felvételből legalább egy kötelezően választandó a megadott felvételekből egy legényes-csárdás-szapora folyamatot kell választani
  • Malo bačko kolo (Antus Gabric 1963)
  • Čačak kolo (Hamid Kajmik)
  • Vrapcevo kolo (Felsőszentmárton 1956. Horvát népzenei hagyományok Magyarországon II. Vujicsics Association 2004, CD 9-es track) kísérete

Az előadásokhoz szükséges szólistáról a felvételi bizottság gondoskodik!

Kötelezően választható rész

A felvétel szabadon választható részében, legfeljebb 5 percben tetszőleges magyar vagy nemzetiségi népzenei anyag stílushű előadását kéri a vizsgabizottság, amelyben szintén egy meglévő felvételre (lehetőleg eredeti gyűjtés, vagy interneten elérhető autentikus játékstílusban megszólaló revival együttes) kell rámuzsikálni. Az összeállítás lehetőleg különböző stílusú és műfajú tételeket tartalmazzon.

Két tájegység (két különböző fő dialektusterületről) illetőleg a kötelező anyagtól eltérő etnikum népzenei anyagának stílushű megszólaltatása. Az összeállítás különböző stílusú és műfajú tételeket tartalmazzon max. 5-5 percben.

 

Tambura

A beküldendő 20 perces videofelvétel kötelező részében a megadott eredeti felvételekre kell a felvételizőnek rámuzsikálnia legfeljebb 15 percben.

Kötelező rész:

  • Vrapcevo kolo – Felsőszentmárton 1956. Horvát népzenei hagyományok Magyarországon II. Vujicsics Association 2004, CD (9-es track)
  • Toncikino kolo – Mohács 1962. Horvát népzenei hagyományok Magyarországon II. Vujicsics Association 2004, CD (23-as track)
  • Szánon megyek, nem szekéren – Bogdán István - tamburaprímás, Balázs Mihály - tamburabrácsás, Sükösd, 1968. Sárosi Bálint (AP 6441c1)
  • A szegedi halastó, halastó – Bogdán István - tamburaprímás, Balázs Mihály - tamburabrácsás, Sükösd, 1968. Sárosi Bálint (AP 6441c2)
  • Hajam, hajam, hajam szála – Bogdán István - tamburaprímás, Balázs Mihály - tamburabrácsás, Sükösd, 1968. Sárosi Bálint (AP 6441c3)
  • A kemencén a kesztyű – Bogdán István - tamburaprímás, Balázs Mihály - tamburabrácsás, Sükösd, 1968. Sárosi Bálint (AP 6441c4)

Kötelezően választható rész:

Legfeljebb 5 percben tetszőleges magyar vagy nemzetiségi népzenei anyag stílushű előadása, amelyben szintén egy meglévő felvételre (lehetőleg eredeti gyűjtés, vagy interneten elérhető autentikus játékstílusban megszólaló revival együttes) kell rámuzsikálni. Az összeállítás lehetőleg különböző stílusú és műfajú tételeket tartalmazzon.

  • két tájegység (két különböző fő dialektusterületről) népzenei anyagának stílushű megszólaltatása. Az összeállítás különböző stílusú és műfajú tételeket tartalmazzon max. 4-4 percben.

 

A felvételiző készítsen műsorlapot a vizsgabizottság részére, amelyet meghallgatása előtt átad.

A kísérő típusú hangszereknél (brácsa, bőgő, brácstambura), illetve azoknál a hangszereknél, amelyeknél nincs kötelező anyag, három tájegység népzenei anyagából kell készülni.

Az előadás(ok)hoz szükséges közreműködőkről a felvételi bizottság gondoskodik!

 

Népzenei lejegyzés

Elektronikus úton közölt feladatok valós idejű megoldása

Hangfelvételről egy-egy vokális és hangszeres egyszólamú magyar népi dallam lejegyzése diktálás után.

 

Népzeneelmélet írásbeli

Elektronikus úton közölt feladatok valós idejű megoldása

1. Zenefelismerés: A Magyar Népzenei Antológia DVD-ROM anyagából 122 példa (a felvételek és a táblázat elérhetők itt). Feladat a tájegység és a műfaj meghatározása a táblázatban megadottak szerint!

2. Írásbeli feladatlap a Kárpát-medence földrajza, vízrajza, valamint a magyar népzene stílusai, műfajai, történeti vonatkozásai, magyar népi hangszerek, tánc és zene kapcsolata témaköreiben.

Ajánlott szakirodalom:

  • Középiskolai földrajzi atlasz (Kárpát-térség hegy- és vízrajza, Kárpát-medence vaktérkép)
  • Paksa Katalin: Magyar népzenetörténet
  • Bodza Klára–Paksa Katalin: Magyar népi énekiskola I.
  • Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban
  • Sebő Ferenc: Népzenei olvasókönyv – elsősorban A magyar népzene, Énekes népszokások, Tánczene és A népdalelemzés szempontjai c. fejezetek
  • Magyar Népzenei Antológia DVD-ROM

 

Népzeneelmélet szóbeli

Videókonferencia

Memoriter: Vargyas Lajos A magyarság népzenéje CD-ROM kiadvány anyagából 60 népdal éneklése emlékezetből, szöveggel. (A dalok megtalálhatók és meghallgathatók itt)

 

Zeneelmélet-szolfézs

Írásbeli: elektronikus úton közölt feladatok valós idejű megoldása

Szóbeli: nincs

Zeneelmélet

  • Klasszikus összhangzattan alapjainak ismerete. Fokszámozott menet kidolgozása négy szólamban és négyszólamú harmóniamenet elemzése a fokszámozás megadásával.
  • Egyszerűbb összhangzattani menetek játszása zongorán diktálás után és hallás utáni felismerése, lejegyzése.
  • A kisebb zenei formák, formai egységek ismerete (motívum, frázis, periódus, mondat, dallamstrófa).

Szolfézs

  • Középnehézségű mű lapról éneklése.
  • Hangközök, diatonikus (dúr-moll, modális), -chord- és -ton jellegű hangsorok, az akusztikus hangsor, valamint alaphangzatok ismerete, hallás utáni felismerése, éneklése.
  • Diktálás zongorán (kétszólamú klasszikus, vagy egyszólamú 20. századi zenei idézet)

 

Zongora kötelező

  • 1 Bach mű (18 kis preludium, vagy a Kétszólamú Invenciók kötetekből)
  • 1 Bartók mű (Gyermekeknek vagy Mikrokozmoszból)
  • 1 klasszikus darab (szonatina vagy szonáta tétel)
A koronavírus által okozott veszélyhelyzet miatt a Zongora kötelező felvételi vizsgarészre nem kerül sor a 2020/21. tanévre vonatkozó felvételi eljárás során.

Pályaalkalmassági vizsgálat

(videokonferencia, beadandó feladat)

A tanári pályaalkalmassági vizsgálat csak szóbeli formában, online videokonferencia keretében zajlik.

A vizsgálat során a hallgató kommunikációs készségét, személyes motivációját, általános tájékozottságát és beszédkultúráját vizsgálja a felvételi vizsgabizottság, alapozva a felvételiző szakmai karrierterveiről, pályaelképzeléseiről már korábban elkészített, és a felvételi jelentkezéshez mellékelt motivációs levelében leírtakra. A vizsgarész értékelése megfelelt/nem felelt meg minősítéssel történik.

A tanári pályaalkalmassági vizsgálat csak szóbeli formában történik. Két részből áll:

  1. Beszélgetés a felvételiző hallgató szakmai karrierterveiről, pályaelképzeléseiről a felvételiző által már korábban elkészített, és a felvételi jelentkezéshez mellékelt, a tanári pályaválasztással kapcsolatos motivációs levél alapján.
  2. Egy rövid, néhány soros pedagógiai témájú szöveg alapján egy konkrét nevelési helyzet értelmezése és véleményezése.


A pályaalkalmassági vizsgálat külön (szakirodalomból, tananyagból történő) felkészülést nem igényel!

A vizsgálat során a hallgató kommunikációs készségét, személyes motivációját, általános tájékozottságát és beszédkultúráját vizsgálja a felvételi vizsgabizottság.

A vizsgálat időtartama: maximum 15 perc