Általános tájékoztató a 2020-as felvételi eljárásról

2020. április 23.

Kedves Felvételiző!

 

A soron következő felvételi időszak a vírushelyzet miatt egészen rendkívüli a Zeneakadémia történetében is, arra pedig biztosan nem volt példa, hogy a jelentkezők személyes jelenléte nélkül szervezzük meg a felvételi vizsgákat. Az országos veszélyhelyzet kihívás elé állította az egyetem oktatóit és a felvételizőket is. Engedjék meg, hogy a következőkben tájékoztassam Önöket a felvételivel kapcsolatos teendőkről.

Az adott szakokra, szakirányokra és az egyes felvételi vizsgatantárgyak vizsgamódja(i) vonatkozó tartalmi követelményeket részletesen a Zeneakadémia honlapján a Felvételi menüpont alatt érhetők el. Az alábbiakban a különböző vizsgamódokkal kapcsolatos általános tudnivalókat, valamint a határidőket olvashatják.

 

I. Videó-felvételek feltöltése

A főtárgyi felvételiről készült videó-felvételt fel kell feltölteniük, melynek feltöltési módjáról, helyéről és kezdési időpontjáról május első hetében adunk tájékoztatást.

 

További technikai követelmények a felvételekkel kapcsolatban:

  • A felvétel elején – a személyek azonosítása érdekében – az első képkockákon mutassa be a személyi igazolványának képmását is tartalmazó oldalát jól látható formában.
  • Az elfogadott fájl-formátum: mp4. Hangfelvételeket és más formátumú videókat az Egyetem az értékelés során nem vesz figyelembe. A fájlok összmérete nem haladhatja meg a 2 gigabájtot.
  • A felvétel kizárólag szerkesztés nélkül, az adott mű/tétel egyazon folyamatában rögzített előadását tartalmazhatja; adott előadáson belül a felvétel utólagos, bármilyen technológiájú szerkesztése, vágása, egyéb utómunkálata mind képben, mind hangban nem megengedett. A beadandó művek/tételek külön fájlonként is elkészíthetők.
  • A felvétel fókuszában a felvételiző legyen, az arca és a kezei egyaránt jól láthatóan, fókuszban látszódjanak.
  • Kerülni kell a kamerával szembeni fényforrásokat, a fény a vizsgázóra essen. Hangszeres felvételiző esetében a felvételen a felvételiző hangszere jól hallható legyen, kerülendő minden környezeti zaj, ami a felvétel minőségét ronthatja.

 

A felvétel fenti feltételeknek való megfelelését az Egyetem jogosult ellenőrizni. A felvétel műszaki-technikai minősége az értékelést érdemben nem befolyásolja.

A felvételek feltöltésével kapcsolatban további technikai segítséget az itsupport.felveteli[kukac]zeneakademia.hu email-címen, vagy munkanapokon 9.00-17.00 óta között az (1) 462-4606 telefonszámon kérhet.

 

II. Vizsga online videó-konferencián keresztül

Azokból a tárgyakból, melyekből online videó-konferenciára kerül sor, a felvételiző értesítést kap az Egyetem Oktatási és Tanulmányi Osztályától arra vonatkozóan, hogy mikor kerül sor a jelentkező szóbeli meghallgatására. A videó-konferenciát Skype-on keresztül szervezzük meg. Kérjük, hogy amennyiben nem rendelkezik Skype-címmel, szíveskedjen letölteni a programot és azon regisztrálni. Fontos, hogy a Skype-címét – az egyértelmű beazonosíthatóság érdekében – a saját vezeték- és keresztnevéből állítsa elő, továbbá a regisztrációhoz a saját, a felvi.hu-n is használt email-címét használja.

A szóbeli felvételi vizsga kezdetén a felvételizőnek igazolnia kell személyazonosságát, ezért kérjük, hogy készítse elő személyi igazolványát, vagy útlevelét. A felvételi vizsga során biztosítani kell a folyamatos hangi- és képi összeköttetést olyan módon, hogy abból egyértelműen kiderüljön, hogy a felvételiző adja a válaszokat, segítséget nem vesz igénybe. A vizsga során fejhallgató, vagy mobiltelefon-headset használata nem megengedett. Az online szóbeli felvételi vizsgáról felvétel semmilyen formában nem készíthető, arról felvételt az Egyetem sem készít.

 

III. Határidők, vizsgaidőpontok:

Kérjük, hogy a választott szakokat, szakirányokat meghirdető tanszékek által megadott határidőket tartsa be. Ezek az alábbiak:

 

1.) Hangszeres és énekes előadóművészeti szakokon:

  • A főtárgyi anyag feltöltési határideje: 2020. június 5. 24:00 óra.
  • Elméleti felvételik (szóbeli vizsgák, videó-konferencia) 2020. június 16-tól (a személyre szóló értesítésben megadott időpontban).

 

2.) Határidők a Zeneszerzés Tanszéken:

  • Zeneelmélet–szolfézs felvételik (szóbeli vizsgák) 2020. május 26. – június 2.
  • A továbbjutó felvételizők főtárgyi anyagainak feltöltési határideje: 2020. június 3-tól június 7-ig.
  • Népzene felvételi: 2020. június 8-9.
  • Skype-interjúk, felvételi kompozíciós feladatok ellenőrzése (elektronikus zenei médiaművészet szakirány): 2020. június 15-27.

 

3.) Határidők a Karmester és Karvezető Tanszéken:

  • A melléktárgyi anyag (zongora, magánének) felvételének feltöltési határideje: 2020. május 25. 24:00 óra.
  • Elméleti felvételik (szóbeli vizsgák, videó-konferencia): 2020. május 26-tól június 9-ig (a személyre szóló értesítésben megadott időpontban).
  • A főtárgyi anyag felvételének feltöltési határideje: 2020. június 15. 24:00 óra.

 

4.) Határidők a Zenetudományi Tanszéken:

  • A Muzikológia BA felvételi dolgozat elektronikus leadásának határideje: 2020. június 15. 24:00 óra,
  • Muzikológia BA és a Muzikológus MA írásbeli felvételi: 2020. június 26. 10 órától,
  • Muzikológia BA szóbeli felvételi (videó-konferencia), szolfézs-zeneelmélet-népzene: 2020. június 29. hétfő 10.00 órától,
  • Muzikológus MA szóbeli felvételi (videó-konferencia), zenetörténet főtárgy: 2020. június 30. kedd 10.00 órától.
  • Muzikológia BA szóbeli felvételi (videó-konferencia), zenetörténet főtárgy és idegen nyelv: 2020. július 1. szerda 10.00 órától.

 

5.) Határidők a Népzene Tanszéken:

a) A Népzene BA és osztatlan hangszeres/énekes–hangszeres szakpárok esetében:

  • A főtárgyi anyag felvételének feltöltési határideje mindkét szakpárra vonatkozóan: 2020. május 28., 24:00 óra,
  • Elméleti írásbeli: 2020. június 16.
  • Elméleti felvételik (szóbeli vizsgák, videó-konferencia): 2020. június 20-tól (a személyre szóló értesítésben megadott időpontban).

b) A Népzene osztatlan hangszeres/énekes–népzeneelmélet szakpárok esetében:

  • A főtárgyi anyag felvételének feltöltési határideje mindkét szakpárra vonatkozóan: 2020. május 28., 24:00 óra,
  • A Népzeneelmélet főtárgyból a beadandó feladat elektronikus leadásának határideje: 2020. június 11., 24:00 óra,
  • Szolfézs-zeneelmélet írásbelik: 2020. június.16. 
  • Népzeneelmélet főtárgy írásbeli: 2020. június 18.
  • Népzene-elméleti főtárgy felvételik (szóbeli vizsgák, videó-konferencia): 2020. június 20-tól (a személyre szóló értesítésben megadott időpontban)

 

6.) Határidők a Jazz Tanszéken:

  • A főtárgyi anyag feltöltési határideje: 2020. május 25. 24:00 óra.
  • Elmélet és prozódia felvételik (szóbeli vizsgák, videó-konferencia): 2020. június 8-12. (a személyre szóló értesítésben megadott időpontban)

 

7.) Határidők az Egyházzene Tanszéken:

a) BA szakirányokon:

  • Zongora kötelező felvételi anyag feltöltése: 2020. június 5-ig
  • Főtárgy szóbeli felvételi (videókonferencia keretében): 2020. június 10. (szerda) 9:00
  • Szolfézs-zeneelmélet-népzene szóbeli felvételi (videókonferencia keretében): 2020. június 16-tól – a Zeneelméleti Tanszék beosztása szerint

b) MA szakirányokon:

  • Főtárgy szóbeli felvételi gregorián/graduál, népének, egyházzene irodalom, liturgika, szakmai nyelv és zeneismeret tárgyakból (videókonferencia keretében): 2020. június 17. (szerda) 10:00
  • Kóruskarnagy szakirányon karvezetés – a főtárgy szóbeli keretében
  • Orgona szakirányon – a felvételi anyag feltöltése: 2020. június 5-ig

 

IV. Adatkezelési tájékoztató

Az Egyetem 2020. évi általános felvételi eljáráshoz kapcsolódó Adatkezelési Tájékoztatója ide kattintva letölthető.