2/2021. (II.10.) sz. Rektori és Kancellári Utasítás

2021. február 10.

A 2020/2021. tanévben és hangversenyévadban irányadó, a koronavírus terjedésével kapcsolatos kockázatok csökkentésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatos MÓDOSÍTOTT eljárásrendről és feladatokról

(4. számú, egységes szerkezetű verzió az aktuális változások bordó és vastagított kiemelésével)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (továbbiakban: Egyetem) rektora és kancellárja, mint munkáltatói jogkör gyakorlók, a 2020/2021. tanévben elrendelt járványügyi veszélyhelyzetre és a mindenkor érvényben lévő kormányzati járványügyi szabályozásra tekintettel a 2020/2021-es tanév és hangversenyévad különös rendjét jelen utasításban (továbbiakban: Utasítás) határozzuk meg.

 

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.§
Az Utasítás célja és hatálya

(1) Az Utasítás célja, hogy a 2020/2021-es tanév és hangversenyévad megkezdéséhez, illetve lebonyolításához meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek csökkentik a koronavírus fertőzési kockázatait, és megelőzik a koronavírus világjárvány továbbterjedését, továbbá biztosítja az Egyetem tevékenységében résztvevő személyek (hallgatók, munkavállalók, közreműködők és a közönség) élet, egészség, vagyon- és jogbiztonságának védelmét, a felsőoktatási képzés folyamatosságának és az intézményi működés stabilitásának garantálását.

(2) Az intézkedések a jelenleg érvényben lévő kormányzati döntéseken és ágazati iránymutatásokon, valamint a pillanatnyilag rendelkezésre álló információkon alapulnak, a járványhelyzet változása esetén, és/vagy a kormányzati intézkedések következtében változhatnak.

(3) Az Utasítás személyi hatálya kiterjed az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állókra (a továbbiakban úgy is mint munkatársak), a hallgatókra, közönségre, valamint az Egyetem valamennyi épületébe, létesítményébe feladatvégzés, vagy bármely egyéb célból belépő személyekre. Az Egyetem fenntartásában álló köznevelési intézmény a rá irányadó speciális szabályok alapján jár el.

(4) Az Utasítás tárgyi hatálya alá tartozik a felsőoktatási tevékenység, és minden, az Egyetem épületeiben megrendezésre kerülő nyilvánosan látogatható koncert, hangverseny, kiállítás, vezetett épületlátogatás vagy egyéb rendezvény különösen a LF8 és a V35 épületekben, de az Egyetem bármely más épületében is nyilvános, vagy meghívott vendégek részvételével rendezett esemény.

 

2.§
Általános és felhatalmazó rendelkezések

(1) A Szenátus felhatalmazása alapján (89/2020. (09.01.) sz. határozat) a koronavírussal kapcsolatban felmerülő, az Egyetemet érintő általános, elvi döntések és konkrét intézkedések - ideértve különösen a hallgatói tanulmányi- és vizsgaügyeket, hallgatói térítési és juttatási ügyeket, valamint a munkáltatói joggyakorlás körét, esetlegesen a rendkívüli beszerzések kérdéseit - meghozatala a rektor és kancellár hatásköre. Az e hatáskörben meghozott döntések mindenkori célja a járványügyi készültség/veszélyhelyzet időszakára vonatkozó átmeneti szabályok kialakítása, a járványügyi készültséget kezelő intézményi intézkedési tervek elfogadása és kiadása.

(2) A rektor és kancellár az (1) bekezdésben foglaltakon túl is köteles gondoskodni az egyetemi szabályzatok, utasítások, intézkedési protokollok kiegészítéséről és rendszeres aktualizálásáról a járványhelyzet alakulásához igazodva, figyelemmel az intézményi sajátosságokra is.         

 

II. AZ EGYETEM ÉPÜLETEIBE TÖRTÉNŐ BELÉPÉS ÉS TARTÓZKODÁS RENDJÉNEK SZABÁLYAI

3.§
1. Általános előírások az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítása érdekében

1.1. Az egészség megőrzését célzó intézkedések, jogszabályok, belső intézkedési tervek, szabályzatok, utasítások, intézkedési protokollok, kiadott útmutatások, irányelvek betartása mindenki számára kötelező.

1.2. A távolléti (online) oktatás elrendeléséről szóló 6/2020. (XI.10.) Rektori és Kancellári körlevél rendelkezéseinek megfelelően az Egyetemen 2020. november 11. napjától online oktatási forma valósul meg, a 4.§ 1-3. pontokban  alkalmazott kivételekkel. Az egyetem épületeiben oktatási céllal – ezen kivételektől eltekintve – nem lehet tartózkodni.

1.3. Az Egyetem épületeit, a jelen szabályzatban és a jogszabályi előírások betartásával csak kizárólag egészséges, koronavírus megbetegedés tüneteit nem mutató személy látogathatja. A megbetegedés jellemző tüneteit az 1. számú melléklet tartalmazza.

1.4. A személyi higiéné betartása az Egyetem minden polgára és az Egyetem valamennyi épületébe, létesítményébe belépő személy részéről szükséges és kötelező. Ez magában foglalja a gyakori szappanos kézmosást vagy alkoholos kézfertőtlenítést az erre a célra az Egyetem részéről biztosított kihelyezett kézfertőtlenítő eszközök használatával, a köhögési etikett betartását, illetve az arc felesleges érintésének kerülését, valamint a szájat és az orrot eltakaró eszköz (továbbiakban: maszk) használatára vonatkozó szabályok betartását.

1.5. Az épületekben a maszk viselése mindenhol kötelező, kivéve

  1. büfékben, éttermekben, étkezésre és italfogyasztásra kijelölt helyeken kizárólag az étel- és italfogyasztás időtartama alatt,
  2. a gyakorlás során a 4. § 3.4. pontban leírtak szerint,
  3. a színpadokon a koncertek és egyéb rendezvények művész közreműködői számára kizárólag az előadás időtartamára.

1.6. Az Egyetem az 1.5. pont szerinti esetekben is fokozottan javasolja a maszk használatát minden olyan esetben, ahol az életszerűen megoldható.

1.7. A megfelelő fizikai távolságtartás betartására az intézmény területén belül lévő személyek kötelesek egymás között 1,5 méteres távolságot tartani, amelyhez az Egyetem jól látható jelzéssel (öntapadó padlómatricákkal, illetve figyelemfelhívó táblákkal) látja el az érintett területeket.

1.8. Az Egyetem polgárai és látogatói kötelesek fokozottan ügyelni a létesítmények tisztaságára. Előbbiek elősegítését az Egyetem megfelelő (virucid) kézfertőtlenítőszerek, valamint szintén virucid hatású felületfertőtlenítő szerek és takarítószerek használatával biztosítja, valamint gondoskodik a megfelelő kéz- és felületfertőtlenítő szerek folyamatos rendelkezésre állásáról és a gyakran érintett felületek rendszeres fertőtlenítéséről (ajtókilincs, liftgombok, kapcsolók, fogantyúk, korlátok stb.).

1.9. Zárt térben az esetleges kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében mindenki köteles kiemelt figyelmet fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású szellőztetésre. Az Egyetem gépi szellőztetéssel ellátott tereiben működő légkezelők 100%-os frisslevegő hányaddal, nagy hatékonysággal biztosítják a folyamatos, fokozott légcserét.

1.10. Az Egyetem épületeiben működő lifteket egyidejűleg maximum 4 fő használhatja.


2. Belépés és az épületekben tartózkodás általános szabályai

2.1. Az Egyetem épületeibe történő belépés – nem oktatási célból – valamennyi belépéskor non-kontakt hőmérővel végzett testhőmérséklet mérést követően, kizárólag 37,5 °C fok testhőmérséklet alatt lehetséges. Magasabb hőmérséklet esetén az Egyetem egy másik mérőeszközzel kontrollmérést végez, és amennyiben a kontrollmérés is magasabb hőmérsékletet mutat, akkor az intézmény az érintett belépését megtagadja.

2.2. Az Egyetem jogosult az épületeiben tartózkodók testhőmérsékletét rendszeresen, szúrópróba-szerűen is ellenőrzi, az ellenőrzésen kiszűrt pozitív eseteknél az érintettet felszólítani az épület haladéktalan elhagyására.

2.3.  Az érzékelhetően akut felsőlégúti problémákkal küzdő (folyamatosan köhögő vagy tüsszögő), de nem lázas személy felszólítható az épület elhagyására.

2.4. A fertőzésgyanú kapcsán alkalmazandó protokollra vonatkozó szabályokat az Egyetem külön belső rendelkezésben rögzíti.


3. Hallgatók és munkatársak belépésének rendje

3.1. A belépő személyek a jelen utasítás hatálya alatt az Egyetemre történő napi első belépésük alkalmával a 2. számú melléklet szerinti kérdőív szerint nyilatkozatot kötelesek tenni a Portaszolgálatnál. Az ezt követő belépések alkalmával az érintettek a nyilatkozattételt igazoló átvételi elismervény bemutatásával léphetnek be az épületbe az alábbiak szerint:

  • az LF8 és W52 épületekbe történő belépés kizárólag a proxy-kártya egyidejű használatával lehetséges,
  • valamennyi többi egyetemi épületbe a napi belépést igazoló jelenléti ív – lehetőleg saját tollal történő – aláírását követően lehetséges.

3.2. A 2. számú melléklet szerinti kérdőív bármelyik kérdésére adott igen válasz esetén az Egyetem az érintett belépését megtagadja azzal, hogy megbetegedés esetén az érintett kizárólag hivatalos orvosi igazolás bemutatása után látogathatja ismételten az Egyetem épületeit.

3.3. A hallgatók és az Egyetem munkatársai az 3.1. pont szerinti nyilatkozat bármely pontját érintő változást – azaz különösen az ott leírt megbetegedést, igazoltan koronavírus-fertőzésben szenvedő beteggel vagy koronavírus-fertőzés gyanúja miatt hatósági karantén alatt álló személlyel való érintkezést, hatósági járványügyi intézkedés/korlátozás hatálya alá kerülést –köteles haladéktalanul bejelenteni az Egyetemnek.

3.4 Az Egyetem a védekezés elősegítése érdekében minden munkavállalója és hallgatója részére 2 db többször használható, mosható az intézmény arculatába illeszkedő textilmaszkot biztosít első alkalommal térítésmentesen. A maszk tisztán tartásáról a maszkot használó felelős.


4. A közönség beléptetésére és az épületen belüli tartózkodására vonatkozó szabályok

4.1 A Zeneakadémián rendezvények, kiállítások, épületlátogatások megtartására (továbbiakban: Rendezvények) nem kerül sor. A Múzeum és a Könyvtár zárva tart, elérésére online módon van lehetőség.

4.2. Az online módon közvetített kulturális esemény vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás nem minősül rendezvénynek, ha a kulturális esemény vagy az  élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás helyszínén kizárólag a fellépők és a lebonyolításhoz elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet tartózkodik.


5. Más belépők belépésének szabályai

5.1.  A Rendezvények lebonyolításában érintett közreműködők, valamint külső partnerek az Egyetemre történő belépéseik, illetve az egy rendezvényhez kötődő próbafolyamat esetén az első belépés alkalmával a 2. számú melléklet szerinti kérdőív szerint nyilatkozatot kötelesek tenni azzal az eltéréssel, hogy annak Átvételi igazolás része külső partner, harmadik fél által rendezett koncertek közreműködői esetében nem alkalmazandó, hanem az érintett nyilatkozattevők a 3. melléklet szerinti névsor alapján kerülnek beléptetésre az épületbe. Az érintett a nyilatkozat bármely pontját érintő változást köteles haladéktalanul bejelenteni az Egyetemnek.

5.2.  A 2. számú melléklet szerinti kérdőív bármelyik kérdésére adott igen válasz esetén az Egyetem az érintett belépését megtagadja.               

5.3. Külföldi, illetve külföldről érkező magyar állampolgárságú belépők (partnerek, művészek stb.) esetében az Egyetem mindig az aktuálisan érvényben lévő egészségügyi szabályozások szerint jár el.    

5.4. Külső partner, harmadik fél által rendezett koncert közreműködője esetén, a partner köteles valamennyi közreműködő 5.1. pont szerinti nyilatkozatát, valamint a nyilatkozattevők 3. melléklet szerinti névsorát előzetesen átadnia az Egyetem képviselőjének, továbbá szükség szerint törvényes képviselője útján nyilatkozni arról, hogy az általa szerződtetett közreműködő az ország területére való belépéshez szükséges előírások szerint lépett be az országba, rendelkezik az előírt tesztekkel vagy hatósági karantén letöltésnek igazolásával.

5.5. Az Egyetem épületeibe ügyintézés céljából belépni kívánó személyek - belépésük és nyilatkozattételük megkönnyítése érdekében - kötelesek előzetesen bejelentkezni az ügyintézéssel érintett szervezeti egységeknél.             

 

III. A TANÉV RENDJÉNEK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

4.§
1. Az oktatás általános szabályai

1.1. Veszélyhelyzetben az Egyetem a távolléti, online oktatási formát alkalmazza az 1.2. pontban meghatározott eltérésekkel.

 

1.2. További intézkedésig jelenléti (személyes) oktatási formában zajlanak 2021. február 15-től a hangszeres és egyéb gyakorlati jellegű egyéni főtárgyi órák, amelyek egy fő hallgató, egy fő oktató és egy fő korrepetitor részvételével, azaz maximum 3 fő egyidejű jelenlétével tarthatók meg.   

A jelen pont szerinti jelenléti oktatás során az Egyetem Professor Emeritus címmel rendelkező munkatársainak, továbbá minden olyan oktatónak, akinek a kora (65 év feletti), vagy egészségi állapota miatt az új koronavírus az általánosnál magasabb kockázatot jelent (az utóbbiak esetében külön orvosi igazolás alapján), a rektor külön engedélyezheti a távmunkavégzést, azaz az adott tantárgyi órák távolléti formában, online módon történő megtartását.

1.3. A jelenléti oktatás során az oktatók és a hallgatók egyaránt kötelesek törekedni arra, hogy az egyidejűleg személyesen jelenlévők eleget tegyenek az egészségbiztonsági és járványügyi ajánlásoknak (távolságtartás, maszkviselés, higiéniai szabályok). A jelenléti tanórákat az Egyetem úgy szervezi meg, hogy a tanterem kapacitásának figyelembe vételével lehetőség szerint a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen.

 

1.4. Az oktatóknak az elvégzett távolléti online oktatás során végzett munkáról és az elért haladásról rendszeresen be kell számolniuk a tanszékvezetőnek. Ennek módja a haladási napló havonta történő megküldése a tanszékvezető és az illetékes tanszéki ügyintéző részére, amellyel igazolják a tanórák megtartását, a hallgató tanulmányi kötelezettségei teljesítését és saját munkavégzésüket. A beküldött haladási naplók alapján tudja a tanszékvezető leigazolni a tényleges munkavégzést.

1.5. A hallgatókkal való folyamatos kapcsolattartás során az Egyetem az elektronikus levelezést, illetve a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztüli tájékoztatási és egyéb lehetőségeket alkalmazza, azzal, hogy a beadandó dokumentumok, zárthelyi dolgozatok kiértékelésébe való betekintési lehetőséget továbbra is – előzetes egyeztetés szerint - biztosítja a hallgatóknak.

1.6. Az Egyetemen a jogszabályban előírt kötelező oktatások (pl. tűz-és munkavédelmi oktatás) kivitelezése online formában valósul meg.

1.7. Az Egyetem hallgatói és munkatársai minden lehetséges esetben - különösen az Oktatási és Tanulmányi Osztályon a hallgatói ügyintézés során, valamint a Koncert- és Rendezvényközpontban a diplomakoncertekkel kapcsolatos ügyekben - kötelesek elsősorban elektronikus úton intézni hivatalos ügyeiket.

2. Egyéni és összefüggő tanítási gyakorlatokra vonatkozó szabályok

2.1. Az alapfokú és középfokú tanítási gyakorlatok oly módon valósulhatnak meg, ahogy azt az érintett alapfokú, középfokú iskola, azaz a fogadó intézmény és a képzésben részt vevő gyakorlatvezető vállalják és biztosítani tudják. Ennek függvényében az iskolai gyakorlatokat a hallgatók a jelenléti oktatás keretében, vagy - különösen távolléti oktatás esetén - az iskolai oktatási folyamatba a távolléti oktatás eszközeivel bekapcsolódva is folytathatják. A gyakorlatokról az érintettek a Tanárképzési Tanszéktől tájékoztatást kapnak.

2.2. A köznevelési intézményben folyó tanítási gyakorlatra érkező hallgató tanítási gyakorlata főszabályként illeszkedik az adott köznevelési intézményben elrendelt tanítás, illetve nevelés kihirdetett szervezési formájához.

2.3. A köznevelési, oktatási intézménybe történő belépésnél és a gyakorlat során a biztonsági intézkedéseket az adott intézményre vonatkozó rendelkezések alapján kell betartani.

3. Gyakorlás, gyakorlótermek használata

3.1. A gyakorlás az Egyetem épületeiben az alábbiak szerint engedélyezett:

Wesselényi utcai épület:

  • Hétfőtől szombatig: 8:00-19:00 időtartamban.
  • Vasárnap: 10:00-18:00

A gyakorlások foglalása a nyilvántartó rendszer használata útján, kizárólag kétórás időintervallumokban, félórás technikai szünet beiktatásával lehetséges azzal, hogy a 3. emeleti gyakorlótermekben egyszerre 1 fő számára engedélyezett  a gyakorlás.

Csembaló, bőgő szakos hallgatók részére a gyakorlás itt lehetséges.

Liszt Ferenc téri főépület:

  • Hétfőtől szombatig: 8:00-19:00 az kizárólag az ütő szakos hallgatóknak.

Régi Zeneakadémia:

  • Hétfőtől szombatig: 8:00-19:00 kizárólag az orgona szakos hallgatóknak, a földszinti Bach teremben.

Kamaracsoportok próbájára nincs lehetőség.

A gyakorlások során kísérő nem engedélyezett.

Gyakorlási rend a KODÁLY INTÉZETBEN:

A Kodály Intézet hallgatói az ideiglenes épületbe csak gyakorlás céljából léphetnek be.

A gyakorlás hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, hétvégén 9 és 18 óra között történhet.

A gyakorlótermekben a gyakorlás idején szigorúan csak 1 hallgató tartózkodhat. Hallgató köteles a gyakorlás megkezdése előtt a termekben kihelyezett kézfertőtlenítőt használni. A gyakorlási idő maximum 90 perc személyenként. A következő gyakorlás a teremben az előző hallgató után 15 perccel később kezdődhet meg, mely idő szükséges a terem fertőtlenítésére (szellőztetés, stb.). A gyakorlás befejezése után a hallgató köteles az épületet elhagyni.

3.2. A gyakorlás ideje alatt az azon résztvevő hallgatókra az általános higiénés rendszabályok vonatkoznak. A gyakorlás megkezdése előtt kötelező a szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés az erre a célra az Egyetem részéről biztosított kihelyezett kézfertőtlenítő eszközök használatával. A gyakorlás végeztével az épületet a gyakorlótermeket igénybevevők kötelesek azonnal elhagyni, valamint maszkot viselni.

3.3. Az Egyetem gondoskodik az egyetemi állományban található nagytestű hangszerek (zongora, pianínó, csembaló, orgona-játékasztal, valamint a külön meghatározásra kerülő megfelelő fertőtlenítőszer használatával hárfa, nagybőgő, cimbalom ütőhangszerek), vagy más a gyakorlás során használt eszközök – amennyiben ez azokat nem károsítja – virucid hatású felület fertőtlenítőszerrel történő rendszeres tisztításáról. Emellett a fertőtlenítést az órák és a tanítás végén a szaktanár, illetve gyakorlás végeztével a hallgató is köteles elvégezni az adott teremben a rendelkezésére bocsátott eszközzel, fertőtlenítőszerrel.

3.4. Nem kötelező a védőmaszk használata gyakorlás közben 1 fő jelenléte esetén, azonban a résztvevők kötelesek fokozottan ügyelni a személyi higiénés feltételek betartására.

3.5 A járványügyi helyzet változása esetén a rektor jogosult döntést hozni a fenti gyakorlási rend megváltoztatásáról, új rendelkezések és intézkedések életbe léptetéséről.


4. A számonkérés, és beszámolás rendje

A beszámolás rendje az egyetemen online formában valósul meg.


5. A kollégium működtetésére, kollégiumi elhelyezésre vonatkozó szabályok

5.1 Az országgyűlés által 2020. évi CIX. törvénnyel elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel a BKK- ban a Hallgatók további elhelyezésére nincsen mód.

5.2 A BKK-ból való kiköltözésre 2020. november 15. napján, 19.00 óráig van lehetőségük a bentlakó hallgatóknak, azzal, hogy a máshogy el nem helyezhető személyes tárgyak tárolására egyéni engedéllyel kerülhet sor. Az egyéni engedély kiadására a Kollégiumigazgató jogosult. (Engedélykérésüket a portaszolgálatnál lévő íven kell jelezni nov. 13-án 12:00-ig a dobozok számának megjelölésével, az engedélyezésre nov. 13-án 17:00-ig sor kerül.)

5.3 A Kollégiumban való tartózkodásra, és az 5.1. pontban meghatározottak alóli felmentésre kizárólag alapos indokkal ellátott, egyéni kérelemre, a Kollégiumigazgató által támogatott rektori, egyedi engedéllyel kerülhet sor. Az egyedi engedély kiadására kivételesen, a határon túli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők körében kerülhet sor.

5.4 Az 5.3. pontban meghatározott egyedi engedély birtokában a Hallgató egyedül léphet a BBK területére, segítők, családtagok beléptetésére nincs mód.

5.5 A belépésnél (bejárati kapu) testhőmérséklet-ellenőrzés történik, a belépés megtiltására a Portaszolgálatot ellátó egyetemi közalkalmazottnak joga van.

5.6 A 1,5 méteres védőtávolságot minden kollégiumban tartózkodó személynek tartani kell, a közösségi terekben egyidejűleg 3 főnél többen nem tartózkodhatnak. A szabályok betartásának ellenőrzésére az egyetemi közalkalmazottnak joga van.

5.7 Vendégfogadásra nincs lehetőség.

5.8 A BBK-ban kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, ennek hiányában a belépés megtagadására az egyetemi közalkalmazottnak joga van.

5.9. A Kollégiumi Közgyűlést online kell megtartani.


6. A Doktori Iskolára vonatkozó különös rendelkezések

6.1. A Doktori Iskolában doktori szigorlatra, doktori hangversenyre, habilitációs hangversenyre, habilitációs előadásra kép- és hangkapcsolatot egyidejűleg biztosító elektronikus úton kerülhet sor.

6.2. A 6.1 pont szerinti doktori, habilitációs cselekmények megtartásának módjáról az érintettekkel való írásbeli egyeztetést követően a Doktori Iskola vezetője jogosult dönteni.

 

5.§
A tanév rendjének egyéb, különös rendelkezései

Az Egyetem az épületeiben kézfertőtlenítő eszközöket helyez ki, melyek használata kötelező, valamint a gyakori kézmosás is fokozottan javasolt.             

 

6.§
Külföldiekre vonatkozó különös rendelkezések

(1) A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt a nem magyar állampolgárok magyarországi tanulmányaira - a 2021. február 7-ét követően létrejött hallgatói jogviszonyok, és a 2021. február 7-ét követően Magyarországra beutazó hallgatók tekintetében - a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 80. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a következő kiegészítésekkel kell alkalmazni:

  1. ha az Egyetem rektora egészségügyi alkalmassági vizsgálatot ír elő, és a hallgató az egészségügyi alkalmassági vizsgálat alapján egészségügyi szempontból alkalmatlan a tanulmányok folytatására, szünetel a hallgató hallgatói jogviszonya abban a félévben, amelyben az egészségügyi alkalmatlanságot megállapították,
  2. az Egyetem megszünteti a hallgató hallgatói jogviszonyát, ha az a) pont szerinti vizsgálat szerint a hallgató a tanulmányok további folytatására és befejezésére egészségügyi szempontból alkalmatlan.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, a bevándorolt vagy a letelepedett jogállású hallgató esetében.

 

IV. Munkavégzéssel kapcsolatos rendelkezések

7.§

(1) Az Egyetem a szokásos Koordinációs Vezetői Értekezlet és minden egyéb 4 főnél több személyt érintő munka-megbeszéléseket elektronikus úton rendezi. A vezetők közötti, illetve szervezeti egységen belüli munkatársi megbeszélések, egyeztetések, egyéb kapcsolattartás is alapvetően az elektronikus eszközök használatával ajánlott. Indokolt esetben bármely munkaértekezlet jelenléti formában, vagy vegyesen (jelenléti formában online csatlakozási lehetőséggel) történő megtartását a rektor, vagy a kancellár külön engedélyezheti.

(2) Az Egyetem vezetése elrendeli a folyamatos munkavégzés részben személyes jelenlét biztosításával, részben otthoni munkavégzés keretén belül történő elvégzését, és biztosítja ennek infrastrukturális feltételeit ott, ahol ezt a munkakör, illetve az elvégzendő feladatok lehetővé teszik.

(3) Az egyes szervezeti egységek – ide nem értve a tanszékeket – vezetői, munkairányítási jogkörgyakorlói kötelesek biztosítani a saját szervezeti egységükben, irányításuk alá eső területen a folyamatos munkavégzés megszervezését a közalkalmazottak, munkavállalók (a továbbiakban együtt alkalmazottak) részére normál munkarendben az alábbi ügyeleti rend szerint:    

- Az irodai munkát végző szervezeti egységeknél két munkacsoport kialakítása célszerű, amelybe tartozó alkalmazottak – ajánlottan heti – váltásban végzik személyes jelenlét biztosításával a munkát, azaz az egyik munkacsoport személyes jelenléte alatt a másik munkacsoport otthoni munkavégzés keretén belül végez munkát.     

  • Törekedni kell arra, hogy egy átlagos méretű (20-25 nm) irodában egyidejűleg tartósan maximum 2 fő tartózkodjon.   
  • A munkakezdés időpontját javasolt 7.00 és 9.00 óra között csúsztatottan megállapítani.               

Ettől eltérő ügyeleti rendet bármely szervezeti egység vonatkozásában a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult engedélyezni. Az otthoni munkavégzés (home office) munkarendje megegyezik a munkahelyen történő munkavégzés rendjével. Az ilyen módon munkát végző alkalmazottak elérhetőségét az adott alkalmazottra vonatkozó munkabeosztás szerint kell biztosítani.

(4) A személyes jelenléti munkavégzés során folyamatosan ügyelni kell a megfelelő, lehetőség szerint 1,5 métert meghaladó védőtávolság, és a maszkhasználati szabályok betartására.

(5) A személyes jelenléttel megvalósuló munkavégzés során lehetőség szerint kerülendő a tömegközlekedés használata. A személyes jelenléttel megvalósuló munkavégzés esetén a gépjárművel történő munkába járáshoz kapcsolódó parkolási díj a szervezeti egység vezetőjének igazolása mellett a munkáltató jogkörgyakorló ilyen döntése esetén utólag elszámolható. Amennyiben mobiltelefonnal történik a parkolás, az intézményi mobiltelefonnal, vagy a saját mobiltelefonnal történő parkolás javasolt, elsődlegesen a Wesselényi utca 52.-ben található telephely vonzáskörzetében, a VII. kerületben, az Erzsébet körút és a Rottenbiller utca közötti területeken.

(6) Ha az alkalmazott a szükséges képességgel és tudással rendelkezik, a munkairányítási jogkör gyakorlója a megszokott munkaköri feladatai közé nem tartozó feladatok elvégzésére is utasíthatja, melyet az alkalmazott köteles végrehajtani, amennyiben az rá nézve aránytalan sérelemmel nem jár.

(7) A szervezeti egység vezetőjének felelőssége az otthoni munkavégzés során a feladatok kiadásáról, és azok elvégzésének ellenőrzéséről történő gondoskodás. A feladatok folyamatos kiadása és ellenőrzése a munkairányítási jog gyakorlójának kötelezettsége. A munkavégzés kezdetének és végének ellenőrzési módjáról (e-mailen, telefonon, számítógépes vagy mobil alkalmazásban történő bejelentkezés stb.) a munkairányítási jogkör gyakorlója rendelkezik, melyet az alkalmazottak kötelesek végrehajtani. Aki erre kötelezett, az az otthoni munkavégzés alatt is köteles a munkaidő-nyilvántartás vezetésére (jelenléti ív), melyen az otthoni munkavégzés tényét megjegyzésben jelölik.              

 

V. A Szenátus, a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács, a Doktori Tanácsok és a Szenátusi Bizottságok megtartásával kapcsolatos szabályok

8.§

(1) A Szenátus, a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács, a Doktori Tanácsok és a Szenátusi Bizottságok üléseire online módon kerül sor.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a járványügyi helyzet alapján, a veszélyhelyzet elhárultával a rektor jogosult elrendelni az (1) bekezdésben meghatározott testületek vonatkozásban, hogy az üléseiket jelenléti formában, vagy vegyesen (jelenléti formában online csatlakozási lehetőséggel) tartsák meg.

(3) Elektronikus ülés és határozathozatal során az érintett testületek az alábbi módon gyakorolják jogkörüket és hoznak határozatot a hatáskörükbe tartozó ügyekben:

3.1 Személyi kérdésekben a Szenátus tagjai a szavazataikat személyesen adhatják le, míg a többi testület személyi kérdésekben is jogosult elektronikusan szavazni az arra irányadó szabályok szerint. A személyi kérdést tárgyaló ülés megtartása, az érintett napirendi pont megvitatása videokonferencia keretében történik. A szavazás eredményének kihirdetése írásban, a szavazatszámlálásról készített jegyzőkönyv megküldésével történik. A Szenátus esetében a személyes szavazat leadása a járványügyi készültséggel, illetve a veszélyhelyzettel kapcsolatos ajánlások, előírások betartásával oly módon történhet, hogy az Egyetem a W52 épületben kijelöl egy helyiséget szavazóhelyiségként, ahol a Szenátus tagjai egyesével, eltérő időpontokban adhatják le szavazataikat az előzetesen megadott határidőn belül.             A doktori tanácsok tagjai személyi kérdésekben elektronikus formában is szavazhatnak.       

3.2 A szenátusi, tanszékvezetői, rektori tanácsi, doktori tanácsi, bizottsági előterjesztést tárgyaló ülés megtartása, az érintett napirendi pont megvitatása, az esetlegesen szükséges módosítások átvezetése videokonferencia keretében történhet, míg a döntéshozatal a Tanszékvezetői Értekezlet, a Rektori Tanács és a Doktori Tanácsok esetében a videokonferencia keretében nyílt szavazás útján, kézfeltartással, vagy szükség szerint elektronikus szavazással (különösen, de nem kizárólag a NEPTUN-on az UniPoll kérdőívszerkesztő rendszer alkalmazásával), míg a Szenátus és a Szenátusi Bizottság esetében kizárólag a nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény elektronikus szavazás szabályainak betartásával valósulhat meg. Kivételt képeznek ez alól a Szenátus minősített többséggel meghozható döntései, amely ügyekben azok elektronikus tárgyalására és elektronikus határozathozatalra nincs mód.   

3.3 Amennyiben bármely ügy egyszerű megítélésű, illetve az előkészítést szolgáló írásos dokumentáció alapján a testület tagjai döntést tudnak hozni, akkor az írásbeli dokumentáció megküldése alapján a Szenátus és a Szenátusi Bizottságok esetében videokonferencia nélkül is sor kerülhet az elektronikus határozatra, feltéve, hogy a testület egyetlen tagja vagy a Szenátus esetében a fenntartó képviselője sem kezdeményezi az adott napirend videokonferencián történő megvitatását.   

3.4 Az elektronikus szavazásra a mindenkori jogszabályi és intézményi szabályzati rendelkezések az irányadóak.

3.5 A videokonferencián meghozott döntésről, illetve az elektronikus határozathozatalról jegyzőkönyvet kell készíteni, a testület döntéseit határozatba kell foglalni. Az ily módon meghozott döntésről, és annak szavazati arányairól a testület elnöke, vagy az általa megbízott személy a döntéshozatalt követően elektronikus úton tájékoztatja a tagokat. A határozatot a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint is nyilvánosságra kell hozni.        

 

VI. Záró rendelkezések

9. §

(1) Az Utasításban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos kormányrendeletek és belső szabályozók rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)  Jelen utasítás A 2020/2021. tanévben és hangversenyévadban irányadó, a koronavírus terjedésével kapcsolatos kockázatok csökkentésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatos MÓDOSÍTOTT eljárásrendről és feladatokról 1/2021. (II.1) sz. Rektori és Kancellári Utasítást hatályon kívül helyezi.

(3) Az Utasítás 2021. február 15. napján lép hatályba, visszavonásig hatályos a mindenkori kormányzati járványügyi intézkedések egyidejű betartásával.

 

Budapest, 2021. február 10.

 

Dr. Vigh AndreaSzentgyörgyvölgyi László Zoltán
rektor s.k.kancellár s.k.

 

A mellékletek IDE KATTINTVA elérhetők az utasítás legvégén.