A 2013-as Lantos Rezső Karvezető Verseny eredményei

2013. március 24.

Az első díjat Kiss Boldizsár nyerte, a további díjazottak Hermann Szabolcs, Dobszay Péter, Farkasházi Dávid, Lukács Anett, és Lozsányi Soma.

Az első díjat Kiss Boldizsár nyerte, a további díjazottak Hermann Szabolcs, Dobszay Péter, Farkasházi Dávid, Lukács Anett, és Lozsányi Soma.

 

A Liszt Akadémia Karmester és Karvezető Tanszéke, valamint az 1977-ben elhunyt legendás kóruskarnagy emlékét ápoló alapítvány 2013-ban is meghirdette egyetemi és főiskolai hallgatók számára a Lantos Rezső Karvezető Versenyt. Az országos megmérettetés immár évek óta fórumot teremt a fiatal karnagyok számára, ahol megmutathatják tudásukat, és pártatlan szakértői bizottság előtt bizonyíthassák művészi, pedagógiai rátermettségüket.

 

 

A  2013. március 24-én a Régi Zeneakadémia Kamaratermében megrendezett versenyre magyarországi és határon túli, hallgatói jogviszonyban lévő, illetve 2011-ben és 2012-ben végzett fiatalok, összesen mintegy tizenegy ifjú karnagy jelentkezett. Az elődöntőben az Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy) működött közre, a versenyzőknek mintegy 10 perc próba után lapról vezényléssel, valamint egy Farkas Ferenc-, Orbán György-, vagy Kodály Zoltán-mű eldirigálásával bizonyíthatták rátermettségüket.

 

A döntőben az Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Erdei Péter – Liszt-díjas, Érdemes művész) élén a hat legjobb versenyzőnek húsz-húsz perc állt rendelkezésére, hogy bemutassa Luca Marenzio Et respicientes viderunt című húsvéti motettáját, valamint a három, sorsolással kiválasztott XX. századi mű (Farkas Ferenc - Jékely Zoltán: Homokóra-játék, Ligeti György - Weöres Sándor: Magány, Orbán György - W. Shakespeare: Come Away) egyikét, a lapról vezénylés feladatban pedig egy-egy romantikus vegyeskari mű szerepelt.

 

 

 

A verseny eredménye:

 

I. díj - a Lantos Rezső Alapítvány ösztöndíja:

Kiss Boldizsár, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanár: Erdei Péter)

 

II. díj - a Zeneakadémia Alapítvány ösztöndíja:

Hermann Szabolcs, Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár (tanár: Petru Sbarcea)

 

III. díj - a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány ösztöndíja:

Dobszay Péter, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanár: Gál Tamás)

 

Közönségdíj - a Pécsi Europa Cantat 2015. szervezőinek díja:

Kiss Boldizsár

 

A Kardos Pál Alapítvány különdíja:

Farkasházi Dávid, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanárok: Kutnyánszky Csaba, Horváth Gábor)

 

A Kontrapunkt Kiadó különdíja:

Lozsányi György Soma, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanár: Párkai István)

Lukács Anett, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanár: Horváth Gábor)

 

A zsűri elnöke:

Thész Gabriella - Liszt-, Bartók-Pásztory-díjas karnagy, Érdemes művész

 

A zsűri tagjai:

Rozgonyi Éva - Liszt díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke

Gerenday Ágnes - karnagy, az EMMI Zeneművészeti referense

Jos Vranken - karnagy, fesztiválszervező (Hollandia)

Strausz Kálmán - Liszt-díjas karnagy

 

 

A díjazottaknak szívből gratulálunk!