A Bank of China ösztöndíjasok gálakoncertje

2015. február 10.

A Zeneakadémia tíz hallgatója részesült a Bank of China által felajánlott ösztöndíjban. A fejenként 500 ezer forintos támogatásról szóló okleveleket 2015. február 8-án, a díjazottak közreműködésével megrendezett gálakoncerten adták át.

A Zeneakadémia tíz hallgatója részesült a Bank of China által felajánlott, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban, amelyet elsősorban hangszervásárlásra és -javításra, valamint nemzetközi versenyeken és mesterkurzusokon való részvételre fordíthatnak a nyertesek. "Az 5 milliós forintos ösztöndíjalap felajánlásával a Bank of China új korszakot nyitott az egyetemi támogatások terén, hiszen ekkora összeget még sosem oszthattunk szét a kiemelkedően tehetséges, és sokszor rászoruló hallgatóink között" - hangsúlyozta Vigh Andrea rektor az ösztöndíjasok vasárnap délutáni gálakoncertjén elmondott köszöntőjében a Zeneakadémia Solti Termében.
 

A képre kattintva galéria nyílik!

 

A Bank of China Hungary Zrt., a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által a 2014/15-ös tanévre meghirdetett ösztöndíj-pályázatra január 19-ig jelentkezhettek a Zeneakadémia előadó-művészeti szakjainak valamelyikén BA, MA, TMA vagy osztatlan képzésben részt vevő kiemelkedően tehetséges magyar és külföldi hallgatók. A három szervezet képviselőiből álló ösztöndíjbizottság a 100 pályázó hallgatóból 10 győztest hirdetett. Ösztöndíjban részesült Bress Bálint (klasszikus gitár, MA I.), Farkas Eszter (klasszikus cimbalom, BA III.), Ito Sayaka (klarinét, MA II.), Janca Dániel (ütő MA I.), Long Ninh Duc Hoang (ének, BA I.), Molnár Bencze (jazz zongora BA III.), Rádli Ramóna (cselló BA III.), Staszny Zsófia (opera MA II.), Du Xiaowan (hegedű MA I.) és Fan Zhengwen (zongora MA I.). A díjakat Vigh Andrea rektor, Chen Huaiyu, a Bank of China Magyarország vezérigazgatója, Li Xian Hu, Kína magyarországi nagykövetségének kultúráért felelős munkatársa és Hausenblasz Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti főosztályának vezetője adták át.

A gálakoncert műsora:

J. K. Mertz: Magyar fantázia
BRESS Bálint (gitár)

Mozart: A-dúr klarinétverseny K. 622 – II. tétel
ITO Sayaka (klarinét); MORIMOTO Miho (zongora)

Bartók: Elindultam szép hazámbul – népdalfeldolgozás
LONG Ninh Duc Hoang (tenor); CSEH Dalma (zongora)

J.S. Bach: G-dúr szvit BWV 1007 – Menuet I-II.
RÁDLI Ramóna (cselló)

Beethoven: G-dúr hegedűszonáta op. 30 no. 3 – I. tétel
DU Xiaowan (hegedű); FAN Zhengwen (zongora)

Liszt: Die Loreley
STASZNY Zsófia (szoprán); ALSZÁSZY Gábor (zongora)

Allaga Géza: Vihar
Lendvay Kamilló: Disposizioni – I. tétel
FARKAS Eszter (cimbalom)

Eric Sammut: Caméléon
JANCA Dániel (marimba)

Thelonius Monk: Round About Night
MOLNÁR Bencze Domokos (zongora)

Molnár Bencze Domokos: Gray Question
JANCA Dániel (marimba)
MOLNÁR Bencze Domokos (zongora)

Címkék