A Karvezető Verseny díjazottjai

2015. március 30.

2015. március 29-án került megrendezésre idén a Lantos Rezső emlékére meghirdetett karvezető verseny.

A megmérettetésen minden esztendőben pártatlan zsűri előtt mérik össze tudásukat a zenei felsőoktatás karvezető-képzéseiben részt vevő hallgatók, illetve a frissen végzett kóruskarnagyok.

 

A zsűri tagjai voltak:

  • Erdei Péter címzetes egyetemi tanár, Érdemes Művész (zsűrielnök)
  • Gerenday Ágnes, a Budapesti Ifjúsági Kórus Karnagya, az EMMI Zeneművészeti referense
  • Jos Vranken karnagy, fesztiválszervező (Hollandia),
  • Hartyányi Judit Artisjus-díjas karnagy, a KÓTA elnökségi tagja
  • Dr. Cseri Zsófia, az Erkel Ferenc Vegyeskar karnagya, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának főiskolai docense

 

Az elődöntőben közreműködött a Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusa (karnagyok: Őri Csilla és Uhereczky Eszter), a döntőben a Vass Lajos Kamarakórus (karnagy: Somos Csaba Liszt-díjas).

 

Az idei versenyen első díját Marsovszky János nyerte, a második helyezett Farkasházi Dávid lett, mindketten a Zeneakadémia BA-s növendékei, felkészítő tanáruk Kutnyánszky Csaba. A harmadik díjat Valkai Dávid, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tavaly végzett hallgatója kapta (tanárai: Szabó Dénes és Dr. Ordasi Péter). A díjakat a Lantos Rezső Alapítvány, a Zeneakadémia Alapítvány és a kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány ajánlotta fel.

A versenyen több különdíj is kiosztásra került. A Kontrapunkt Kiadó kottacsomagját Vinkler Andrea, az ELTE BTK Zenei Tanszékének tanári masteres hallgatója, a KÓTA kotta- és könyvcsomagját Lukács Elek, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának diákja kapta.

A Kardos Pál Alapítvány részvételi lehetőséget ajánlott fel a 2015. augusztus 10-17. között Szegeden megrendezésre kerülő karnagyi kurzuson, melyet a zsűri Zöld József, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatójának ítélt oda.

A Vass Lajos Kamarakórus koncerten való vezénylési lehetőségét a kórustagok szavazati alapján Valkai Dávid kapta, a Zeneakadémia könyv- és CD-csomagjából álló közönségdíját Farkasházi Dávid nyerte.

Címkék