A magyar klasszikus zene napja: száz év zenei képekben

2024. május 28.

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok A magyar klasszikus zene napján Kocsis Zoltán emléke, valamint a hazai komolyzene előtt tiszteleg hagyományos, május 30-i gálaestjükön.

A néhai Kocsis Zoltán, az utóbbi öt évtized magyar zenei életének egyik meghatározó alakja hagyományt teremtett azzal, hogy jótékonysági koncertet adott minden évben május 30-án, a születésnapján, közös kamarazenélésre hívva muzsikus társait, barátait. Ezt a tradíciót elevenítette fel 2021-ben alma matere, a Zeneakadémia és az általa majdnem húsz évig vezetett Nemzeti Filharmonikusok, amikor megalapították A magyar klasszikus zene napját, amelyhez számos együttes és intézmény csatlakozott. A koncerten Takács-Nagy Gábor vezényel, közreműködnek: Baráti Kristóf hegedűművész és Miksch Adrienn, Meláth Andrea, Fülep Máté énekművészek. 

Az idei, május 30-i gálakoncert a Zeneakadémia Nagytermében a korábbi évekhez hasonlóan sokszínű lesz, csaknem száz évet és eltérő műfajokat ível át. Elsőként elhangzik majd Huszár Lajos műve, a Szólt hozzám a Csend. Az 1948-ban született zeneszerző munkássága a hagyományt ötvözi a modernség eszköztárával, ez a műve az 1994 és 1998 között A csend címmel írt operája egy részletének átdolgozása. Az est második felében Bartók Béla 1907–1908 körül keletkezett I. hegedűversenyét Dohnányi Ernő magyar népdalokat feldolgozó sorozata, a Ruralia Hungarica 1924-ben zenekarra hangszerelt változata követi, amely napjainkban kevés alkalommal hallható. A koncerten a világszerte elismert Takács-Nagy Gábor vezényel, közreműködik a Zeneakadémia tanszékvezető oktatói közül Baráti Kristóf hegedűművész és Meláth Andrea operaénekes, továbbá Miksch Adrienn és Fülep Máté operaénekesek.

Dr. Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatokat ellátó oktatási rektorhelyettese úgy fogalmazott: „Kocsis Zoltán tehetségével, tudásával, és kérlelhetetlen perfekcionizmusával iránytű volt a klasszikus zenei világban, ezért is fontos számunkra, hogy a magyar klasszikus zene napja méltó módon kötődik a nagyszerű zongoraművész és karmester emlékéhez.”

Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója hangsúlyozta: „A magyar történelem során sok mindent el lehetett venni tőlünk, magyaroktól, de a kultúránkat, az elképesztő zenei kincsünket, amelynek egyik ragyogó része volt Kocsis Zoltán, soha. A zenéről, a világról alkotott gondolatait nem csak hangfelvételek, interjúk őrzik, hanem azok a kottabejegyzések,  azok az instrukciók, amelyekre emlékeznek művésztársai, akik nap mint nap a színpadon közvetítik mindazt, ami fontos volt Kocsis Zoltánnak és ami fontos mindannyiunknak. Ezen a koncerten Kocsis Zoltán emlékén keresztül ünnepeljük kiváló szerzőinket, világhírű szólistáinkat, egyszóval zenészeinket.”

Takács-Nagy Gábor, az est karmester elmondta: „Kocsis Zoli elhivatott és óriási munkája révén a zenekar minden egyes hangjában ott lesz velünk, mint ahogy óhatatlanul benne lesz minden egyes mozdulatomban is. Áldom a sorsot, hogy ilyen fantasztikus fiatal muzsikusgárda létezett, amelynek egyik kiemelkedő személyisége volt, amikor nagyon fiatalon e pályára léptem. Tudása, elhivatottsága, munkamorálja, zeneszeretete iránytű és mérce volt a mi generációnknak.”