„A Zeneakadémia biztos pont tudott maradni”

2021. június 28.

A diplomák és intézményi elismerések átadásával fejeződött be szombaton a 2020/2021-es tanév a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

A végzős növendékek és a vezető oktatók jelenlétében, internetes közvetítéssel zajlott a Zeneakadémia Nagytermében a 146. tanév záróünnepsége. Dr. Vigh Andrea rektor köszöntőjében kiemelte: az elmúlt év a koronavírus-világjárvány kihívásai miatt rendkívüli volt, ennek ellenére számos nagyszerű siker gazdagította. Hangsúlyozta, hogy stabil az intézmény működése, a folyamatosan változó és a pandémia miatt olykor kiszámíthatatlanná váló nemzetközi és hazai környezetben a Zeneakadémia továbbra is biztos pont tudott maradni, ahol nyugodt körülmények között folyhat a szakmai munka. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézmény egyszerre Magyarország legpatinásabb koncerthelyszíne és a régió legnagyobb múltú, legjelentősebb zeneművészeti egyeteme, ami világszinten is egyedülállóvá teszi, hiszen rengeteg művészeti egyetem van a világon, ilyen kettős képességű azonban alig akad, ezért ez olyan kincs, amelyet őrizni kell. A rektor felidézte a most záruló tanév kiemelkedő eseményeit és sikereit: többek közt a növendékek hazai és külföldi versenyeken elért rangos helyezéseit, hogy több diák és tanár Junior Prima Díjat kapott, a különféle nemzetközi tudományos együttműködéseket és az intézmény saját innovációs teljesítményeit, oktatási és kulturális programjait. Szólt továbbá a Bartók Világverseny 2020-as zeneszerzői fordulójának eredményéről és az idei vonósnégyes-formációknak meghirdetett eseményről, a nemrég első alkalommal, Kocsis Zoltán emlékére megrendezett Magyar klasszikus zene napjáról, az idén nyárra halasztott IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről, valamint arról, hogy a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara három éven át viselheti a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitüntető címet az emberi erőforrások miniszterének döntése értelmében.

 

Fotó: Zeneakadémia / Posztós János (A képre kattintva galéria nyílik)

 

„Elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy végzett diákjaink kész művészként is otthonuknak érezzék Zeneakadémiánkat. Felelősséggel viseltessenek mind alma materük, mind a magyar zenei képzés, muzsikus lét iránt. Ők a jövő zálogai, ők viszik tovább tradícióinkat” – hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea.

Az ünnepségen rektori dicséretet vehetett át Dr. Németh Márta, a Bartók Konzervatórium általános igazgatóhelyettese a kitartó pedagógiai és a tanügy-igazgatási területen végzett munkásságáért, Reményi Katalin, a Kodály Intézet projektvezetője a Zeneakadémia stratégiáját, fejlesztését és jövőbeni arculatát meghatározó dokumentumok megalkotásában végzett kiemelkedő munkájáért, valamint Joó Szabolcs művésztanár a tehetséggondozás terén elért kimagasló eredményeiért, az ütőhangszeres képzés megújításáért.

 

Fotó: Zeneakadémia / Mudra László (A képre kattintva galéria nyílik)

 

Dr. Vigh Andrea két külön eseményen adta át az alap-, illetve a mester- és osztatlan képzésen végzett hallgatók diplomáit, zárszavaiban pedig arra emlékeztetett, hogy a Zeneakadémia közössége igazi nagy család, amelynek tagjai mindenben megpróbálnak egymásnak a legjobb tudásuk szerint segíteni. A most véget ért tanév alkalmából arra kérte a növendékeket, hogy elkötelezettséggel folytassák tanulmányaikat, oldják meg feladataikat az életben.