A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György

A Zeneakadémia növendéke nyerte a Virtuózok magyar díját

2020. december 21.

Öt országból hirdettek győzteseket a klasszikus zenei tehetségkutató idei, immár nemzetközi évadában, amelynek magyar győztese Rozsonits Ildikó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákja lett.

Először tartották a Virtuózokat régiós szinten, a visegrádi négyek, azaz Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország, valamint Szerbia együttes részvételével, V4+ – Közös nyelven beszélünk elnevezéssel.  

Az idei fordulóban mind az öt ország képviselői közül hirdettek győztest: nyertes lett a magyar Rozsonits Ildikó (zongora), a lengyel Dawid Siwiecki (harmonika), a szlovák Ajna Marosz (furulya), a szerb Vuk Vukaljovic (gitár) és a cseh Martin Sulc (harmonika). A szervezők közlése szerint a versenyzők díjainak és különdíjainak összértéke elérte a bruttó 100 ezer eurót, amelyet a Magyar Nemzeti Bank ajánlott fel. A magyar nyertesnek Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át az elismerést. Rozsonits Ildikó a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe jár, Eckhardt Gábor növendéke.

Az idei műsorfolyamban a résztvevő országok helyi válogatóiból kerültek ki azok a 6-19 év közötti tehetségek, akik a nemzetközi műsor résztvevői lehettek. Az elődöntőkön a nemzetközi zsűri országonként 2-2 versenyző juttatott a pénteki fináléba, amelyen országonként egy győztest hirdettek.

 

Rozsonits Ildikó a 2017-es Bartók Világverseny és Fesztivál nyitókoncertjén
(Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor)
 

 

A zsűribe minden résztvevő ország egy-egy elismert szakmai tudású tagot delegált, Magyarországot képviselve Miklósa Erika vett részt a grémium munkájában. Ezen felül világsztárok szerepeltek szuperzsűritagként vagy vendégfellépőként: Gabriel Prokofiev zeneszerző, Makszim Vengerov hegedűművész, Coco König színésznő, Plácido Domingo operaénekes és Lang Lang világhírű kínai zongoraművész.

A tehetségkutató mind az öt ország televíziójában sikerrel futott. A nemzetközi összefogásban megvalósult műsort a Kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.