Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek

A Zeneakadémia oktatója és hallgatója nyerte az idei Új Magyar Zenei Fórumot

2020. október 12.

A kamaraművek kategóriájában első, a nagyzenekariban második helyezést ért el a versenyen Horváth Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, Láposi Dániel, az egyetem növendéke pedig a nagyzenekari kategória győztese lett.

Kihirdették a Budapest Music Center (BMC) és a Müpa szervezésében hatodik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum (UMZF) zeneszerzőverseny eredményét a hétvégén a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A csaknem négymillió forint összdíjazású versenyen a kamaradarabok kategóriájában első díjat nyert Horváth Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneelméleti Tanszékének docense, quasi ciaccona metrica című szerzeményével. Második helyezést ért el a grazi zeneművészeti egyetemen tanuló Cservenák Ármin Silver című műve, a harmadik pedig a Zeneakadémián végzett, jelenleg doktorvárományos volt oktató, Dargay Marcell RICERCAR – Hommage à Béla Bartók című darabja lett.

 

Láposi Dániel (Fotó/Forrás: BMC)

 

A nagyzenekari művek közül Láposi Dániel, a Zeneakadémia MA II. éves ütőhangszeres növendékének Metamorphommage című darabja nyert, a második Horváth Balázstól a 6. és a 8. tétel című kompozíció lett. A harmadik díjat a Zeneakadémián végzett, főként színházi zeneszerzőként és dzsessz-zenészként ismert Dobri Dánielnek ítélték PentaTones for Orchestra című darabjáért.

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány különdíjára Cservenák Ármin volt érdemes. Szintén különdíjként a Universal Music Publishing – Editio Musica Budapest megjelenteti és nemzetközi kampányban hirdeti Dinyés Dániel, valamint Horváth Balázs kamarazenekari műveit. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál különdíját szintén Cservenák Ármin kapta, egy művét műsorára tűzik 2022-ben.

 

Horváth Balázs (Fotó/Forrás: BMC)

 

Az UMZF zeneszerzőverseny elsődleges célja, hogy ösztönözze és támogassa új magyar zenedarabok megalkotását, valamint tartós együttműködést alakítson ki a szerzők, a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új művek és a kortárs zene népszerűsítésében. A verseny szervezői a nagyzenekari kategóriában ebben az évben olyan pályamunkákat vártak Bartók  Béla halálának 75. évfordulója előtt tisztelegve, amelyekben szerepel Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára I. tételének fúgatémája, vagy a pályamunkát ez a fúgatéma ihlette. A kamaradarabokkal szembeni elvárás az volt, hogy trombitaszólistát szerepeltessenek.

Az augusztus 25-én lezárult pályázatra összesen 28 pályamunka érkezett Magyarországról és a határon túlról. Kamarazenei kategóriában 16, míg nagyzenekariban 12 új magyar zeneművet neveztek. A legfiatalabb pályázó 19 éves volt, és az idei év újdonsága, hogy 3 női szerző is szerepelt a pályázók között. A pályázat nyitott volt minden olyan, magát magyarnak valló zeneszerző számára, aki még nem töltötte be 50. életévét.

A zeneműveket rangos zsűri – Eötvös Péter, Gémesi Géza, Kovács László, Pilz János, Vajda Gergely, valamint a Zeneakadémián oktató Pálfalvi Tamás, Serei Zsolt és Tihanyi László – bírálta el. A döntőbe jutott kamaradarabokat az UMZE Kamaraegyüttes adta elő október 10-én a BMC-ben, Tihanyi László vezényletével és Pálfalvi Tamás trombitaművész közreműködésével, míg a nagyzenekari művek október 11-én a MÜPA Fesztivál Színházában hangzottak el, ahol az MR Szimfonikusokat Vajda Gergely vezényelte.

Az UMZF 2020 a CAFe Budapest Kortárs Zenei Fesztivál programjaként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.