A Zeneakadémia több növendéke is állami ösztöndíjat nyert

2021. február 25.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai is szerepelnek a most kihirdetett Fischer Annie zenei előadóművészeti, Kodály Zoltán zenei alkotói és Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjak idei nyertesei között.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. idén is meghirdette az ifjú tehetségeket felkaroló állami zenei ösztöndíjpályázatokat, amelyek szakmai lebonyolítója a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

A szakmai kuratóriumi döntések után 2021-ben a tehetséges, fiatal hangszeres és énekes szólistákat díjazó Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban tizenhárom, a fiatal zeneszerzőket és zenetudósokat pályájuk elején segítő Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban hét, a 30 év alatti dzsesszművészek pályakezdését, művészi fejlődését előmozdító Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjban három fiatal részesült. E juttatások segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában is – a rendszeres pénzbeli támogatáson és fellépési lehetőségeken túl.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói közül megosztott Fischer Annie-ösztöndíjat kapott Bartos Barna (klasszikus énekművész MA II.), Kaposi Brúnó (orgona MA I.), Magyar Valentin (zongora BA II.), Sztathatosz Sebestyén (hegedű BA II.), Tóth Kristóf (hegedű BA III.) és Vojtek Jan (zongora MA II.). A további nyertesek sorában pedig szinte az összes ifjú tehetség a Zeneakadémián végzett a közelmúltban.

Megosztott Fischer Annie-ösztöndíjban részesült Ádám István (gitár), Czirok Zoltán (harsona), Dolfin Balázs (gordonka), Hotzi Mátyás (gordonka), Szokolay Ádám (zongora, a Zeneakadémia 2019-es Bartók Világversenyének győztese), Tasi Csaba (orgona) és Tomasz Máté Milán (gordonka).

Megosztott Kodály Zoltán-ösztöndíjat kapott Ajtai Péter (muzikológia), Békéssy Lili (muzikológia), Emszt András (zeneszerzés), Horváth Pál (muzikológia), Molnár Viktor (zeneszerzés), Oláh Dezső (zeneszerzés) és Zámbó Jonatán (zeneszerzés).

Lakatos Ablakos Dezső a magyar dzsessz történetének kiemelkedő alakja volt, akit a szakma a legjobb magyar altszaxofonosként tart számon. A róla elnevezett ösztöndíj idei díjazottjai Gyányi Marcell (bőgő), Horváth Cintia (ének) és Varga Dániel Áron (szaxofon).

Címkék