Állami ösztöndíjakat nyertek a Zeneakadémia diákjai

2022. április 1.

Ismét szerepelnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai a Fischer Annie zenei előadóművészeti, Kodály Zoltán zenei alkotói és Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjak idei nyertesei között.

Huszonketten részesültek az ifjú zenei tehetségeket támogató ösztöndíjakban, amelyeket Fekete Péter kulturális államtitkár adott át ünnepélyes keretek között március 31-én a Régi Zeneakadémián. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szakmai támogatásával megvalósuló pályázatokon Fischer Annie-ösztöndíjban összesen tizenkét fiatal hangszeres és énekes szólista részesült, a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöníjat három tehetséges jazz zenész nyerte el, a Kodály Zoltán-ösztöndíjat pedig hét ifjú zeneszerző és zenetudós vehette át. Az egy évig havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjak célja, hogy segítsék a fiatal, tehetséges művészek pályakezdését és művészi fejlődését, az időszak végén a nyertesek felléphetnek a Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló beszámoló hangversenyen. Az ösztöndíjak fedezetét 2022-től a Magyar Kultúráért Alapítvány biztosítja.

A Zeneakadémia jelenlegi és nemrég végzett diákjai közül Fisher Annie-ösztöndíjat kapott Magyar Valentin (BA III. zongora), Kaposi Brúnó (MA II orgona), Ortan Vivienne (MA I. oratórium- és dalének), Seidl Dénes (tavaly diplomázott TMA60 trombita zeneművésztanár szakon), Tátrai Farkas (MA II. gitár), Sztranyák Dávid (TMA 60 harsona zeneművésztanár), Balogh Ádám (2019-ben végzett BA zongora szakon), Eszenyi Zsombor (BA I. klarinét), Jan Vojtek (tavaly végzett MA zongora szakon), Sztathatosz Sebestyén (BA III. hegedű), Devich Gergely (MA II. gordonka).

Kodály Zoltán-ösztöndíjban részesült Gusztin Rudolf (2020-ban fejezte be PhD-tanulmányait), Horváth Pál (2020-ban fejezte be PhD-tanulmányait), Laskai Anna (tavaly fejezte be PhD-tanulmányait), Lázár Dániel (tavaly diplomázott TMA 60 zeneszerző zeneművésztanár szakon) és Molnár Viktor (2019-ben diplomázott MA zeneszerző szakon) míg Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjat Gyányi Tamás (BA III. jazzbőgő szak) vehetett át.

Címkék