Andor Éva búcsúztatása

2014. május 28.

A május 16-án elhunyt Liszt Ferenc-díjas operaénekest, érdemes művészt, a Zeneakadémia egykori tanszékvezetőjét június 4-én 11 órakor az Operaház előcsarnokában, 13 órakor az Óbudai temetőben búcsúztatják.


Andor Éva 1939. december 15-én született Prácser Éva néven. Művésznevét Andor Ilona karvezetőtől és zenepedagógustól "kölcsönözte", aki tanára volt. Tagja volt Andor Ilona gyermekkórusának, sokat szerepelt a rádió különféle gyermekműsoraiban. A Zeneművészeti Főiskolán tanult 1958-tól 1964-ig, majd 1965-től 1972-ig Berlinben képezte tovább énektudását. Diplomája megszerzése után, 1964-ben azonnal szerződtette a Magyar Állami Operaház, amelynek 1997-ig volt a tagja. Széles repertoárján elfért a teljes zenetörténet, Monteverditől Gershwinig énekelt koloratúrszerepeket. Főbb alakításai között volt Mimi (Bohémélet), a Manon Lescaut címszerepe, Pamina (A varázsfuvola), Nedda (Bajazzók), Micaela (Carmen), Margit (Faust), Pillangókisasszony, Susanne (Figaro házassága), Sophie (A rózsalovag), Marcellina (Fidelio), Woglinde (A Rajna kincse). Egyik leghitelesebb megszólaltatója volt a Székely fonó leányának és Kodály dalainak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Ének Tanszékének tanára volt 1986-tól, majd 2000-től öt éven át tanszékvezetője, visszavonulásáig pedig egyetemi docens. Művészi munkáját 1969-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1976-ban érdemes művész címmel ismerték el.

Andor Éva május 16-án, életének 75. évében hunyt el. Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének jelenlegi vezetője halálakor az ide kattintva olvasható sorokban búcsúzott tőle.