Artisjus-díjat kapott a Zeneakadémia több oktatója
A szerzői jogi szervezet idén is díjazta a pedagógusokat és előadóművészeket, ezúttal is vannak az elismerésben részesültek között a Zeneakadémiához szorosan kötődő művészek.
Az egyesület olyan előadóművészeket díjaz, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
A szerzők egyesülete közleményük szerint azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. A pénzjutalommal járó szakmai elismerés odaítéléséről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.
A díjazott előadóművészek között van Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész és Seleljo Erzsébet szaxofonművész, a Duo SeRa formáció tagjai, mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói, továbbá a Weiner Ensemble kamaraegyüttes, amelynek tagjai a Zeneakadémia (Dani Imre zongoraművész, Pálfi Csaba klarinétművész), illetve a Bartók Konzi tanárai (Sziroczák-Bán Annamária fuvolaművész), valamint a Zeneakadémia Doktori Iskolájának jelenlegi és közelmúltban végzett hallgatói (Balogh-Jámbor Janka: cselló, Baksai Réka: hegedű, Bán Máté: fuvola).
A pedagógus kategóriában Gráf Zsuzsanna karnagyot, a Zeneakadémia óraadó tanárát is díjazták.