Avishai Cohen és Dubi Lenz mesterkurzusa

2015. október 13.

A Red Sea Jazz Fesztivál művészeti vezetője és a tel-avivi születésű jazz trombitás előadással egybekötött mesterkurzust tart az Izraeli Nagykövetség vendégeként.

A program Dubi Lenz "Israel’s Melting pot of eastern and western musical traditions" című előadásával kezdődik, majd Avishai Cohen tart mesterkurzust a Zeneakadémia hallgatói számára.

 

Az előadás időpontja:
2015. október 22. csütörtök, 15.30

A kurzus időpontja:
2015. október 22. csütörtök, 17.30

 

Helyszín:
Zeneakadémia Főépület, I. előadóterem
(1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.)

 

Mind az előadás, mind a kurzus nyitott minden külsős érdeklődő számára. A kurzusra az aktív résztvevők a Jazz Tanszék szaktanárai által kerülnek kiválasztásra.

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges Kirkósa Ádámnál a kirkosa.adam[kukac]zeneakademia.hu e-mail címen.

 

 

Avishai Cohen Tel-Avivban született, nyolc évesen kezdett el muzsikálni, s két évvel később már egy helyi big band szólistájaként állt színpadon. Később az Izraeli Filharmonikusokkal turnézott, olyan világhírű karmesterek irányításával, mint Zubin Mehta, Kurt Masur és Kent Nagano. Véglegesen akkor tette le a dzsessz mellett a voksát, amikor felvették a bostoni Berklee College of Music-ba. 1997-ben harmadik lett a Thelonious Monk jazztrombita versenyen, majd New Yorkban telepedett le, ahol esténként a Small Jazz Clubban muzsikált. Cohen művészete Miles Davis hagyatékából táplálkozik, ám rendkívüli sokszínűsége és újító, multikulturális beállítódása új zenei fordulatokkal gazdagodik. Testvéreivel – a klarinétos Anattel és a szaxofonos Yuval – 3 Cohens név alatt eddig három lemezt adtak ki, valamint tagja az SF Jazz Collective-nek is, amelyben barátja és zenésztársa, Mark Turner is közreműködött.

 

 

Dubi Lenz 1998 és 2004 között Hearing the World című Fesztivállal kezdte művészeti vezetői tevékenységét Tel-Avivban, majd ugyanott 2006-ban a "La Fete de la Musique", 2004-től 2007-ig a Tel-Aviv World Music Festival, 2007-ben a Nemzetközi Zenei Kiállítás, 2007-től 2011-ig a Giv'a'taim Jazz Fesztivál szervezője volt. 2011 óta a REd Sea Jazz Fesztivál művészeti vezetője, mely a legnagyobb zenei fesztivál Izraelben.
1974 óta tevékenykedik rádiós szerkesztőként, évtizedekig volt a Israeli National Geographic Magazine újságírója.

 

Címkék