Az Aurora Musis Alapítvány ösztöndíjától a Red Dot díjátadóig

2015. október 27.

Kutrik Bence 2015 nyarán diplomamunkájáért vehetett át elismerést, november 6-án pedig a Zeneakadémia Koncertközpont imázsfilmjének zeneszerzőjeként lehet jelen a Red Dot Design Award díjátadó gáláján.

A kreatív iparág csúcstalálkozójaként számon tartott Red Dot Communication Design Award berlini gáláján évről évre a nyomtatott és digitális, grafikus és írott dizájntermékek legrangosabb szakmai elismeréseit adják át.  A nemzetközi kommunikációs trendeket kijelölő szakmai zsűri idén második alkalommal ítélte oda a Zeneakadémiának a díjat, ezúttal a januárban bemutatott Lisztérium című reklámfilmet találták elismerésre méltónak.  Az ünnepélyes díjátadóra november 6-án kerül sor a berlini Konzerthausban, ahol Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója mellett az imázs szpot zeneszerzője, Kutrik Bence veheti át a díjat az intézmény képviseletében. Ennek kapcsán kértük a zeneszerzőt, elevenítse fel a Lisztérium születésének körülményeit. “Kemény munka volt, nem kevés stresszel és sok fordulóval – idézte fel Kutrik Bence a forgatás napjait – Rengeteg különféle nézőpontot kellett összhangba hoznunk, ami egyikünk számára sem volt könnyű feladat. A rendezővel sokat beszéltünk arról, hogy a film alaptörténete milyen részletekkel lesz gazdagítva. A harsona például azért is került bele a kompozícióba, mert szerettek volna egy olyan snittet, amelyben a kamera kifelé jön a harsona korpuszából.” Kutrik Bence pályája során ugyan számos filmben közreműködött már zeneszerzőként, a Lisztérium mégis különleges helyet foglal el az életművében. “Jelen esetben a Zeneakadémiáról, egy nemzetközileg is hatalmas presztízzsel rendelkező intézményről beszélünk, melyhez erős személyes szálak fűznek. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem a felkérést és legjobb tudásom szerint próbáltam helytállni.” – mondta a zeneszerző.

Az alig négymillió forintból készült reklámfilm páratlanul alacsony költségvetése ellenére is sikeresen helyt állt a nemzetközi mezőnyben, és kedvező fogadtatást kapott az Euronews, a Mezzo és a BBC közönsége körében is. Kutrik Bence hozzátette: „Annál is jobban örülök a díjaknak, mivel azt igazolják, hogy az elsőre még számomra is vadnak tűnő ötletek tényleg működtek.”

Kutrik Bence zeneszerzői tanulmányait a San Francisco Conservatory of Music-ban kezdte, majd a University of Toronto zeneszerzés szakán szerzett BA diplomát. Visszatérvén Magyarországra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Vajda János növendékeként diplomázott zeneszerzés szakon. Komolyzenei tevékenysége mellett számos filmhez és videójátékhoz komponált kísérőzenét, olyan jelentős kiadókkal működött együtt, mint a THQ Inc. és Disney Interactive. Felkéréseket kapott többek között Kanadából, az Egyesült Államokból, Svédországból és Magyarországról. A Zeneakadémia zeneszerzés versenyein műveit két alkalommal is díjazták, 2014-ben az egyetem díjnyertes spotfilmjéhez komponált zenét. 2013-ban és 2015-ben is részt vett a Nemzetközi Bartók Szemináriumon, ahol Fekete Gyula, Faltay Csaba és Balázs Ádám előadásait hallgatta. 2015-ben a The Immortal Heart című operájáért elnyerte az Aurora Musis Alapítvány ösztöndíját. A 2009-ben alapított elismerés azoknak a fiatal zeneszerzőknek adományozható, akik munkásságukkal, műveikkel és magatartásukkal hozzájárulnak az európai zenetörténeti tradíció továbbépítéséhez és megújításához

Címkék