Közlemény az Etikai Bizottság határozatáról

2019. szeptember 13.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Etikai Bizottsága Lozsányi Soma doktorandusszal kapcsolatban hivatalból lefolytatott etikai eljárásban 2019. július 10. napján, LFZE/5685/8/2019. iktatószám alatt az alábbi határozatot hozta.

Az Etikai Bizottság megállapította, hogy Lozsányi Soma az Egyetem Etikai Kódexe 7. § (1) bekezdés a)-b) és k) alpontjainak megsértésével járó súlyos etikai vétséget követett el azzal, hogy személyes facebook oldalán nyilvánosan közzétette az Egyetemnek a részére tévesen megküldött, egyértelműen egy másik hallgatónak szóló hivatalos levelét, mellyel kapcsolatban az Egyetem haladéktalanul jelezte is, hogy az téves küldemény, továbbá az érintett hivatalos levelet az Egyetem külön hivatalos felhívása ellenére sem törölte a facebook közösségi oldaláról.

Az Etikai Bizottság egyúttal elrendelte az etikai vétség elkövetéséről szóló határozat nyilvánosságra hozatalát.

A határozat jogerős.