Bartók vonósnégyes kurzus

2014. június 10.

A „Liszt és Bartók zarándokévei" projekt keretében 2014. június 14-18 között megrendezendő ingyenes workshopot Devich Sándor és Takács-Nagy Gábor vezetik.

A „Liszt és Bartók zarándokévei" projekt keretében megrendezendő workshop középpontjában Bartók Béla vonósnégyesei állnak. A kurzusok vezető tanárai Devich Sándor a budapesti, illetve Takács-Nagy Gábor a genfi zeneakadémia képviseletében. Kettejük  együttes jelenléte kivételes lehetőséget teremt a kamarazene és azon belül is a vonósnégyes műfaj gyakorlására a kiemelten nehéz Bartók-darabok előadásával. A világon egyedülálló módon a Bartók Vonósnégyes ill. a Takács Kvartett és a Mikrokozmosz alapító tagjaiként mindkettejük lemezre vette és rendszeresen játszotta a világ legnevesebb koncerttermeiben Bartók vonósnégyeseit, s több évtizedes tapasztalatuk van a hat vonósnégyes tanítását illetően.

A workshop résztvevői a mesterkurzus mellett felkeresik a Bartók emlékét őrző helyeket Budapesten, különös tekintettel a Bartók egykori budapesti lakhelyein működő múzeumokra és a Bartók Archívumra.

A résztvevők egy-egy zenetudományi előadás keretében kapnak mélyebb ismereteket a zeneszerző pályafutásáról és a művek hátteréről. A genfi workhop előadója Prof. Ulrich Mosch, aki a Bartók életében jelentős támogatóként jelenlévő Paul Sacher hagyatékát gondozó alapítványt képviseli, Budapesten Somfai László, a magyar Bartók kutatás jelentős alakja tart előadást június 14-én (az előadásról bővebben itt olvasható).

> Professzorok

> Jelentkezés, helyszínek, időpontok

> A projektről

Címkék