Bella Máté: A komolyzene a katarzishoz áll közelebb, a könnyűzene az eksztázishoz

2020. április 23.

Nagyon fontos hidakat építenünk a zenei világok között – hangsúlyozza Bella Máté, a Zeneakadémia egyetemi adjunktusa, aki az idei Fonogram-díjat elnyert popzenei dal társszerzője. A komponista nem először kísérletezik különböző műfajokkal, és mindkét oldal alkotói gondolkodását megismerte.

Rácz Gergő és Orsovai Reni Mostantól című száma A Dal 2020 Petőfi Zenei Díj Az év dala kategóriájának elnyerése után nem sokkal „az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele” lett az idei Fonogram-díjátadón. Társszerzője a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, a Junior Prima, Bartók–Pásztory- és Erkel-díjas Bella Máté. A fiatal komponista intézményünk kérdésére, hogy szerinte van-e határ a komoly- és könnyűzene között, illetve egyáltalán létezik-e két külön világ, azt válaszolta: ahogy az élet számos területén kategóriákban gondolkodunk, hiszen ilyen az emberi természet, ez a zeneesztétikában is szükségszerű. „Mondhatjuk, hogy a komolyzene a katarzishoz áll közelebb, a könnyűzene pedig az eksztázishoz” – mutat rá. Véleménye szerint egészséges is az ilyen határvonal, noha kétségtelenül kár, hogy a komolyzene és a könnyűzene alkotói nehezebben értik meg egymás művészeti produktumait. „Aki komolyzenével foglalkozik, annak a könnyűzene csupán a szórakoztatóipar egyik legyártott terméke, utóbbiak képviselői pedig pusztán koncertterminek és talán elitistának is tartják a klasszikus kompozíciókat” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy a két csoport néhány kivételtől eltekintve nem igazán ismeri egymást, neki is ez a személyes tapasztalata a baráti körében, ebből pedig rengeteg félreértés, téves meglátás következik.

 


Fotó Farkas Vivien

 

Bella Máté vallja, hogy nagyon fontos hidakat építenünk a zenei világok között, mert szükségszerű integrálni a könnyűzene értelemszerűen fiatalabb közönségét a komolyzenei életbe. „Azért kezdtem el könnyűzenével foglalkozni, mert az ezzel szerzett tapasztalatokat be tudom építeni a komolyzenei kompozícióimba, hiszen meg kell ismerni az újabb generációk zenei gondolkodásmódját” – mondja. És hogy mit tanulhat egy zeneszerző? Bella Máté szerint például azt, hogy manapság már kevésbé az akkordok fontosak, mintsem a hangszínek keresése, ez úgy tűnik, nem csak a popzenében, hanem a kortárs komolyzenében is igaz. Emellett a koncentrációt, a művek dramaturgiáját is segíti a popzene: azt, hogy rövid idő alatt lehessen megragadni a közönség figyelmét, hiszen az emberek egyre kevésbé fókuszáltak.

A komponista szerint segítené a hídépítést az is, ha a „két világ” alkotói, előadói, koncert- és fesztiválszervezői olyan tematikus eseményeket rendeznének, ahol együtt szerepelne komoly- és könnyűzene, bemutatva a lehetséges kapcsolódási pontokat.

 

Zsiray-Rummer Zoltán