Bella Máté és Alessio Elia az UMZF 2013 győztesei

2013. október 1.

A Zeneakadémia tanársegédje kamarazenei, posztdoktori hallgatója pedig nagyzenekari kategóriában lett a legjobb a harmadik alkalommal meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyen.

A Zeneakadémia tanársegédje kamarazenei, posztdoktori hallgatója pedig nagyzenekari kategóriában lett a legjobb a harmadik alkalommal meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyen.


A hazai és külhoni, 40 év alatti magyar szerzők számára meghirdetett verseny történetében idén érkezett be az eddigi legtöbb, összesen 39 pályázat: 20 kamaradarab és 19 nagyzenekari mű, melyek közül öt kompozíció a határon túlról futott be. A Budapest Music Center (BMC) és a Művészetek Palotája által szervezett, az idei évben Ligeti György emlékének szentelt verseny döntőjébe a selejtezőkből 4-4 mű jutott.

 

A kamarazenei kategóriában 2013. szeptember 25-én tartották a döntőt, de zsűri csak másnap, a nagyzenekari döntő után hirdetette ki a több mint 3 millió forint összdíjazású megmérettetés mindkét kategóriájának eredményét. "Azt mérlegeltük, hogy a fiatal alkotók milyen viszonyban állnak Ligeti György szellemiségével, mennyire innovatívak és a további előadások érdekében milyen professzionális az írásmódjuk" - mondta a díjátadón Eötvös Péter, a zsűri elnöke.

 

Az UMZF 2013 győztesei

 

A kamaradarabok közül az első, 2009-es UMZF versenyen is győztes Bella Máté Trance című műve lett az első, Tornyai Péter – a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója – Cordes á vide című alkotása a második, s ők kapták az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány különdíjait is. A harmadik díjat megosztották a szintén zeneakadémista Balogh Máté Gergely és Alessio Elia között.

 

A nagyzenekari művek közül Alessio Elia Rejtett dimenziók című kompozíciója került az első helyre, míg a második a Zeneakadémián tanító Horváth Balázs dieReAlisierung einer komPositionja lett. A harmadik díjat Sándor Lászlónak ítélték, aki a Művészetek Palotája különdíját is megkapta. A kategória győztese, Alessio Elia korábban is a Zeneakadémián tanult Jeney Zoltánnál, jelenleg pedig posztdoktori tanulmányokat folytat.

 

A két első helyezettől az MTVA egy-egy kompozíciót rendel, amelyet jövő tavaszi kortárszenei sorozatában mutat be. Bella Máté kamara- és Horváth Balázs nagyzenekari művét a Universal Music Publishing-Editio Musica Budapest megjelenteti és promotálja.