Bemutatjuk a Köztársasági Ösztöndíj pályázat 2013-as nyerteseit

2013. augusztus 7.

A Zeneakadémia hat hallgatója részesülhet a 2013/2014-es tanév során Köztársasági Ösztöndíjban.

A Zeneakadémia hat hallgatója részesülhet a 2013/2014-es tanév során Köztársasági Ösztöndíjban.

 

Barát Adrienn mélyhegedű szakon vesz részt MA képzésben. Középfokú zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, brácsa és szolfézs-zeneelmélet szakokon végezte. 2009 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Bársony László növendékeként tanul. 2008-ban a III. Országos Brácsaversenyen első helyezést ért el, a 2013-as Weiner Leó Kamarazenei Versenyen vonósnégyes kategóriában második helyezett és különdíjas lett. Részt vett Somogyi Péter, Bársony Péter, Tóth Zoltán, Nils Mönkemeyer, Jerry Horner, Rivka Golani, Banda Ádám, Keller András és Zvi Carmeli mesterkurzusain. Fontos számára a kamarazene és a zenekari muzsikálás, e téren tapasztalatot szerzett az Eufónia Nemzetközi Ifjúsági Zenekarban, a Győri Filharmonikus Zenekarban és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban; 2010 óta pedig a Concerto Budapest tagja.

 

Bede Péter 1981-ben született, hét év klarinétozás után tizenhét évesen kezdett szaxofonozni. Komolyzenei tanulmányai után Dresch Mihály és Ágoston Béla hatására fordult a jazz és a népzene irányába. Gyimesi népzenét az Óbudai Népzenei Iskolában Juhász Zoltántól, a Marczibányi téri táncházakban pedig Kerényi Róberttől tanult. 2002 óta rendszeresen zenél moldvai és gyimesi táncházakban, népzenei táborokban. 2003-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, ahol 2008-ban szerzett diplomát. A Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Banddel, a Nigun együttessel és a Buda Folk Banddel rendszeresen lép fel budapesti és vidéki klubokban, fesztiválokon, gyakran zenél színházi produkciókban is. Jelenleg a Zeneakadémia népi fúvós (klarinét-tárogató) tanár szakán tanul.

 

Erdélyi Molnár-Klára a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs-zeneelmélet szakon érettségizett. 1989 óta jelentős szerepet vállal a népzenei mozgalomban, Virágvölgyi Márta vezetésével a Zenetudományi Intézet által is elfogadott lejegyzési munkákat végzett, prímásként pedig saját zenekarával a magyarországi és szlovákiai népzene népszerűsítésével foglalkozik. 1992 óta folyamatosan tanít vonós hangszeres népzenét. 1995-ben a Miskolci Egyetemen, 1996-ban pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett népzenei tárgyú diplomát, 2000-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet kapott. 2007 és 2010 között az LFZE népi vonós szakirányán BA diplomát szerzett és Richter Pál megbízásából részt vett a tanszéki könyvtár kialakításában, melyet azóta is gondoz.  2011 óta a Zeneakadémia etnomuzikológia szakos hallgatója és a Hagyományok Háza Martin Médiatárának munkatársa.

 

Kiss Petra klasszikus zongora MA szakos hallgató. A Szent István Király Zeneiskola és XIII. Kerületi Zeneiskola után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Eckhardt Gábor növendékeként tanult 2005 és 2009 között, azóta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, tanárai Nádor György és Falvai Sándor. Számos kitűnő versenyeredménnyel büszkélkedhet: még zeneiskolásként lett harmadik helyezett a 2001-es Országos Zongoraversenyen, 2002-ben pedig a Ferenczy György Zongoraversenyen korcsoportjának nagydíját nyerte el, 2009-ben a XIII. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny második díjat kapott. A konzervatóriumi évek alatt nemcsak zongoristaként volt sikeres, hiszen 2005 és 2008 között háromszor nyerte meg az Országos Szakközépiskolai Szolfézsversenyt. Rendszeresen koncertezik kamarazenészként és zenekarral, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében is fellépett már.

 

Langer Dóra a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola szolfézs-zeneelmélet szakának elvégzése után 2009-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2012-ben kitüntetéses zeneelmélet BA diplomát szerzett, tavaly óta pedig a zeneismeret MA képzés hallgatója. Tanulmányai mellett gyerekeknek és fiataloknak tanít szolfézst és összhangzattant, 2008 óta részt vesz a Csepp a Tengerben Alapítvány szervezésében állami gondozott gyerekek táboroztatásában, 2013-ban az LFZE zeneelmélet felvételi előkészítőjét vezette. Rendszeresen közreműködik különböző kórusok és énekegyüttesek munkájában karnagyként és énekesként, az általa vezetett Dilemma Énekegyüttes 2013-ban a Mária Rádió kórusversenyén első díjat és arany minősítést nyert. Langer Dóra versenygyőzelmei között szerepel többek közt a Kodály Zoltán Országos Szolfézs és Népdaléneklési verseny második díja, és a ljubljanai Nemzetközi Szolfézsverseny bronz fokozata is..

 

Völgyesi Barnabás a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult klarinétozni Gyulai Endre növendékeként 2006 és 2009 között. 2009 óta a Zeneakadémia hallgatója, 2013 szeptemberében az MA képzés második évfolyamát kezdi meg. Részt vett Jörg Widmann, Kovács Béla, Cristo Barrios, Florent Héau, Jonathan Cohler és Wenzel Fuchs kurzusain, illetve basszusklarinétosként a Junge Deutsch-Französische Philarmonie zenekari kurzusán. 2011-ben az Országos Klarinétverseny, 2012-ben a „Kovács 75” Klarinétverseny harmadik helyezettje volt. A 2012-es ISA Nemzetközi Nyári Fesztiválon második helyezést ért el, 2013-ban az Országos Klarinétverseny megosztott első díját és a legjobb kötelező darab előadásáért járó különdíját nyerte el.

 

Mindannyiuknak szívből gratulálunk az ösztöndíj elnyeréséhez!