Berecz Mihály győzött a németországi Zongora Olimpián

2023. október 9.

A fiatal zongoraművész, a Zeneakadémia oktatója a 21. alkalommal megtartott nemzetközi versenyen öt döntős közül nyert.

A bajorországi Bad Kissingen megrendezett, rangos megmérettetés, a KlavierOlymp közleménye szerint Berecz Mihályt a zsűri magas fokú muzikalitása és stílusérzéke miatt méltatta, emellett kiemelték technikai tudását, szellemességét, valamint tudatos interpretációját.

 

Berecz Mihály (fotó: Raffay Zsófi)

 

A zsűri tagja volt Thomas Ahnert zenekritikus, az esemény társalapítója, Manuel Brug, a Die Welt zenekritikusa, Ulrich Hauschild kulturális menedzser, Sonia Simmenauer impresszárió, valamint Alexander Steinbeis, a Kissinger Sommer művészeti vezetője.

A megmérettetés második díját a francia Mirabelle Kajenjeri kapta, a harmadikat pedig a japán Miyu Shindo, aki a közönségdíjat is átvehette. A díjazottak komoly kapcsolatokkal és fellépési lehetőségekkel gazdagodnak, a zárókoncertet a Bajor Rádió rögzítette, és október 21-én 15:05-kor a BR-Klassik, október 27-én 20:03-kor pedig a Deutschlandfunk Kultur adó tűzi műsorára.