Beszámoló a Jazz Tanszék évzáró vizsgakoncertjéről

2013. június 18.

A László Attila által felkészített LFZE Big Band június 11-én megtartott vizsgakoncertjéről csupa felsőfokban számolt be a szaksajtó.

A László Attila (képünkön) által felkészített LFZE Big Band június 11-én megtartott vizsgakoncertjéről csupa felsőfokban számolt be a szaksajtó.

 

"Az első részben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének Big Bandje vizsgázott le… Akarom mondani, fel… A csillagos ég fölé… László Attila tanár úr előtt ismét megemelem nem létező kalapom… mindig ki tudja választani a három évfolyamból és a két bachelor évfolyamból azokat a „jazztanoncokat”, akik  csapatmunkával rendkívüli színvonalúra csiszolják a big band irodalom régi és újabb gyémántjait" - többek között e szavakkal méltatja Maloschik Róbert és Csányi Attila szöveges-képes beszámolója a Jazz Tanszék üdvöskéinek produkcióját.

 

László Attila

 

Aki lemaradt volna a június 11-i vizsgáról, ne szomorkodjon, hiszen a Zeneakadémia Koncertközpont szervezésében az őszi félévben két nagyszabású koncertet is ad a Jazz Tanszék a Zeneakadémia kívül-belül megújult Liszt Ferenc téri főépületében. 2013. november 20-án a tanszék tanárai, volt és jelenlegi növendékei adnak koncertet a Nagyteremben, december 21-én pedig az LFZE Senior Big Band lép fel a Kisteremben László Attila vezetésével, soraiban a Jazzma.hu által is megénekelt kiváló hallgatókkal. Mindkét koncertre már kaphatók a jegyek honlapunkon, a fenti linkeket követve, illetve ideiglenes jegyirodánkban.