Bor Péter nyerte az Országos Lukács Pál Brácsaversenyt

2019. május 1.

2019. április 27-én lett volna százéves Lukács Pál brácsaművész, a felsőfokú magyar brácsaoktatás megalapítója. Az évforduló alkalmából a Zeneakadémia Vonós Tanszéke április 29-én és 30-án emlékversennyel tisztelgett az egykori mester zenei munkássága előtt.

A zsűriben helyet foglalt Lukács Pál egykori tanítványa, Bársony László brácsaművész és -tanár mellett Szabadi Vilmos hegedűművész, a Zeneakadémia hegedű csoportvezetője, Bársony Péter brácsaművész, az intézmény brácsa csoportvezetője, Konrád György és Várnagy Mihály brácsaművészek, valamint Sándor László hegedűművész, zeneszerző.

 

Az Országos Lukács Pál Brácsaverseny zsűritagjai és versenyzői (Fotó: Felvégi Andrea / Zeneakadémia)
A fotóra kattintva képgaléria nyílik!
 

 

Az első díjat Bor Péter korábbi zeneakadémiai növendék nyerte, a 2. díjat Kurgyis András, a Doktori Iskola hallgatója kapta, a harmadik helyezett pedig Fodor Eszter, a Grazi Zeneművészeti Egyetem diákja lett. A győzelemmel háromszáz-, a második helyezéssel kétszáz-, a harmadikkal pedig százezer forint járt a díjazottaknak.

A zsűri a dobogós helyezések mellett különdíjakat is kiosztott. A Hungaroton különdíját Hidas János és Shirai Hidetaka, a Zeneakadémia hallgatói, valamint Széll Thomas Kálmán és Juhász Mihály, a Grazi Zeneművészeti Egyetem növendékei kapták. A lemezcég junior különdíját Veér-Lenthár Lilla vehette át. A Rosé Hangszerbolt különdíját Juhász Mihálynak ítélték oda. Az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest különdíjában a Lukács-etűd legjobb előadásáért Hidas János, Sándor László művének legjobb előadásáért Juhász Mihály részesült. Bor Péter az első díj mellett a Magyar Rádió és a Bartók Béla Emlékház különdíjaként egy-egy önálló esten kap a közeljövőben bemutatkozási lehetőséget.

 

Bor Péter, a verseny győztese és Szabadi Vilmos zsűrielnök (Fotó: Felvégi Andrea / Zeneakadémia)
A fotóra kattintva képgaléria nyílik!
 

Címkék