Brass ’n’ Roll: Rézfúvós zene kicsit másként

2022. február 14.

A ljubljanai és a zágrábi egyetem, valamint a Zeneakadémia növendékei közös koncerten mutatták be a budapesti intézményben február 9-én a nagyközönségnek, hogy a „rezesbanda” nemcsak katonazenekarokat jelent, hanem gazdag klasszikus hagyományai is vannak.

A hangversenyen elhangzott, zeneszerző hallgatók által komponált kortárs művek és a francia barokk alkotó, Jean-Philippe Rameau műveinek értő átiratai – amelyeket Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző, a Zeneakadémia főtárgytanára készített – azt kívánják bizonyítani, hogy a rézfúvós zenének is helye és szerepe van napjaink koncertéletében.

A közös program és zenélés célja, hogy több szinten reflektáljon a rézfúvós együttesekre írott darabokra, amelyekről a szélesebb közönségnek elsőre inkább a tűzoltó- és katonazenekarok vagy utcai ünnepségek juthatnak eszébe. Azonban ennek jóval klasszikusabb hagyományai is vannak, és egyes zenetörténeti időszakokban rendkívül népszerű volt. A koncertműsorral a programban résztvevő zeneszerző és rézfúvós oktatók, illetve hallgatók bemutatják e muzsika kifinomultabb, klasszikusabb vonásait, és megmutatják a közönség számára, hogy sokféle érzelmi tartalmat lehet közvetíteni, változatos hangzásvilágot lehet létrehozni ezeken az „aranyló hangszereken”.

 

A képre kattintva galéria nyílik!
(fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Ljubljanai és a Zágrábi Egyetem Zeneművészeti Karai sokéves múltra visszatekintő szakmai kapcsolatot ápolnak. A Brass ’n’ Roll című közös projekt is kiváló példája az egymáshoz számos szakmai, kulturális és történelmi kapoccsal kötődő három intézmény gyümölcsöző együttműködésének. A program az Erasmus Blended Intensive Programme elnevezésű kezdeményezésnek köszönhetően valósult meg a ljubljanai egyetem vezetésével, a részt vevő oktatók és hallgatók több online kurzuson és workshopon dolgoztak, amit egy intenzív próbaidőszak követett a szlovén fővárosban. A csaknem fél éves munka eredményét három egymást követő este mutatták be Ljubljanában, Budapesten és Zágrábban.

A koncerten közreműködtek Szentpáli Roland vezényletével a Zágrábi Egyetem Zeneművészeti Kar trombitás hallgatói (Lovro Čutić, Patrik Palić, Luka Halužan, Marko Mumlek, Filip Pavlić, Matej Vukić), a Ljubljanai Egyetem Zeneművészeti Karának kürt szakos (Sebastijan Buda, Gašper Okorn, Žan Zdovc, Sara Hartman) és ütőhangszeres diákjai (Aleksander Simionov, Inti Pucihar), a Zeneakadémiát a harsona szak növendékei (James Wolfe, Janák Gergely, Kedves Gergely, Dénes András) és tubásai (Vincze Nándor, Lőrincz Jenő) képviselték.

A Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékét Fekete Gyula két növendéke, Bánó Tamás Barnabás és Aurés Moussong képviselte, a ljubljanai és zágrábi egyetemről Maja Čerček (tanára: Jani Golob), Josip Prajz (tanára: Srečko Bradić), Kristof Strnad (tanára: Marko Mihevc) és Sara Jakopović (tanára: Berislav Šipuš) egy-egy kompozíciója hangzott el.