Csáki András gitárművész újabb nemzetközi győzelme

2011. november 15.

Fiatal oktatónk, Csáki András gitárművész újabb rangos nemzetközi verseny diadalmaskodott, ezúttal a spanyolországi Almeríában, november 12-én zárult XII. Julián Arcas Nemzetközi Gitárverseny győzteseként üdvözölhetjük.

 

A megmérettetésben tizennyolc ország 37 versenyzője vett részt, köztük számos nagy nemzetközi verseny korábbi győztese, nemcsak Európából, hanem Ázsiából, Amerikából és Dél-Amerikából.

 

A háromfordulós nemzetközi verseny döntőjébe négyen jutottak be. A magyar gitárművészen kívül egy chilei, egy dél-koreai, és egy román előadóművész. Itt egy gitárra írt versenyművet kellett megszólaltatni zenekarral, Csáki András  Mario Castelnuovo-Tedesco D-dúr Concertóját (Op. 99.) játszotta, Michael Thomas vezényletével.

 

Az első helyezéssel járó tízezer eurós pénzdíj mellett Csáki András jutalma lett egy koncertgitár is, amelyet Juan Miguel González gitárkészítő mester készített a verseny első helyezettje számára.

Győztesként pedig 2012-ben Spanyolországban készítheti el újabb, immáron harmadik szólólemezét, és nemcsak a jövő évi spanyol verseny gáláján játszhat majd, hanem további spanyol gitárfesztiválokra is meghívást kapott.

 

Sikeréhez szívből gratulálunk!